Irodalmi Szemle, 1990

1990/6 - Duba Gyula: A rácsodálkozás mint filozófia (Mirko Kováč: Bevezetés a másik életbe)

A rácsodálkozás mint filozófia

ség kétségbeesett kérdései közé, az erotikus képzelgések és az individualista zárkózottság lelki poklába. (A legszebb, amikor elsötétül a tér, amikor egyetlen fénysugárnak sincs helye birodalmadban - indul az első fejezet.) Bizonyára éppen ezért törvényszerű, hogy már itt- az elején - jelen van a filozofáló elvonatkoztatás és a politikai érzékenység. A könyvön mindkettő végigkísér, egyik sem meditatív jellegű, nem okoskodó, hanem a történések szerves része, a tények meghatározója és jellemzője, az írói valóságlátás természetes eleme. Akárcsak a környezetfestő, komor városképek! Az utca, a tér, a városkép mindig - vagy többnyire - szeles, esős, kietlen és kellemetlen, a politikai elem ironikusan kritikus, a filozófiai általánosítás pedig egzisztenciálisan mély és tragikusan morális természetű. Az Ima értelmiségért című manifesztum, egyebek között, ilyen megállapításokat tartalmaz: Sajnálom azokat az embereket, akik egzisztenciális félelmeik miatt elvesztették szabadságukat, és tulajdon sorsuk rabságába estek. Sajnálom azokat is, akik azt hiszik, hogy elvből hallgatnak. Hasonló aforisztikus megállapításokból következik Kováé írói világának programja és erkölcse: az egyén korlátlan és vállalt szabadságára építő, a politikai ellenzékiséget sem nélkülöző moralitás. Világnézetében a közép-európai magatartásformák dilemmái, a „szocialista“ társadalmak identitászavarai és az egyéni válságok összegződnek.

A szerelem viszont testiség a számára, mindennapi biológiai tény. Nincs - vagy alig van- érzelmi vonatkozása; individuális szükséglet. A szerző képzeletét is csak az ösztönök szintjén foglalkoztatja. így ír róla: Olyan szexuális fantázia kellene, amilyennel a gyermekkor ajándékozott meg. Életérzésének fontos eleme a nemi ösztön. Talán hasonló méretekben az, mint ahogyan az életnek. Állandóan jelenlevő, tettre kész igény! Szükséglet és jó érzés, alig több; szinte állatian egyértelmű és öntörvényű testiség. írónk meghökkentő szabadossággal szól róla, testrészt és aktust néven nevez, mégsem visszataszító, s nem ízléstelen. Inkább természetes, őszinte. Erotikus, de nem pornográf, buján és szenvedélyesen szexuális, mégsem kéjenc, s nem beteges. Úgy él benne a nemi ösztön, ahogy a gyermekben, elemien s a maga módján tisztán, mint fontos természeti erő. Kováč számára valóban nem „szent“ a papír, s nem tabu a testiség szókincse és helyzetei, a kezdeti meglepetés után mégsem ütközünk meg rajta, legalábbis nem feltétlenül; úgy szól kényes témájáról, ahogy az életben gyakran esik szó róla, ahogy régen falusi kamaszok nyiladozó értelme ta- lálkoz(hat)ott vele.

A sokoldalúan dacos szabadságérzet - szabadosság? - nem viseli el a kinyilvánított érzelmeket (még kevésbé az érzelmességet). Az írások alanya nem - vagy ritkán - szerelmes, legföljebb testiségre vágyik. Vágyaiból folyó tettei néha sejtelmes helyzetekbe hozzák, titkok közelébe juttatják. így lesz a titok s a látomás - tragédia. A magány pedig élvezet és tűrés és keserűség, a képzelet gyötrelme, és buja szabadság.

Kováč életérzése ismert - modern? posztmodern? - elemekből áll össze, mégsem megszokott (és nem letűnő), mégis eredeti. Csak sejtem, hogy az íróban élő parasztnak (is!) köszönhetően s természetesen tehetségéből, egyéniségéből következően ilyen. A posztmodern irónia szikár és tárgyilagos hatását a szerző szemléleti közönyösséggel biztosítja. A létszemléletében érzéketlen Kováč az életre vetett kritikus pillantását viszont egyfajta kesernyés líra szálai szövik át. Nem a versek teszik, nem is a gyakori természeti képek és a magányos hangulatok, a különbség lényegi. A szerzőben élő paraszt nem tud érzéketlen lenni! A bűnöst is embernek látja és együttérzéssel figyeli vergődését. Sosem közönyös, legföljebb együttérzően tárgyilagos. Kissé patetikusan és metaforikusán úgy mondhatnánk, hogy értelmének szíve van! Kováé objektívnak tűnő szociológusi. mélyre hatoló pszichiáteri tekintetében a poklok járta költő szenvedélye és szenvedése bujkál.

Gyanítom, hogy írói világának erotikus elemei közvetlen rokonságban vannak politikai érdeklődésével és elkötelezettségével. A modern irodalom dialektikus képlete: a fiatal írók a nemiség és a politikum (részben ellenzékiség) felértékelésével, sokszor kizárólagossá tételével az egyéni szabadság kiteljesítését vélik elérni. így a két erő a hatvanas-hetvenes évek avantgárd törekvéseinek a középpontjába kerülhetett. Kováč könyvének tanúsá-