Irodalmi Szemle, 1990
1990/6 - Duba Gyula: A rácsodálkozás mint filozófia (Mirko Kováč: Bevezetés a másik életbe)
DUBA GYULA A rácsodálkozás mint filozófia (Mirko Kováč: Bevezetés a másik életbe) Minden új könyv - minden eddig számunkra ismeretlen szerző műve - titok, elolvasása előtt úgy érezzük, hogy minden lehet belőle: csalódás, meglepetés vagy elemi élmény. Ilyen érzéssel lapoztam bele a Crna Gora-i születésű Mirko Kováč Bevezetés a másik életbe című könyvébe, s mindjárt az elején találtam egy mondatot, amely felvillanyozott: Azt hiszem, a paraszti rácsodálkozás a földi dolgokra az alkotás igazi vezérfonala: nincs benne cinizmus, csak hála. Csak az írhat le ilyen állítást, aki maga is paraszt és alkotó. Ebben a hitben megerősített az a gondolat, melyet néhány sorral alább olvashattam. Attól félek, hogy a nyolcvanas vagy a kilencvenes évekre már túlságosan nagyvilágiak leszünk. Mi néhányon hiába valljuk majd magunkat parasztnak, a parasztok, ha ugyan lesznek még- elfordulnak tőlünk, mert átlátnak rajtunk: melldöngetésünk képmutatás, hamis póz. Elvesztettük a falu következetes szellemét, lassacskán urakká, elkényelmesedett, ötvenes írókká válunk. Csak addig hiszek a paraszti szellemben, amíg hű önmagához: amint üggyé és vitatémává válik, a lényege vész el. E téren nem nehéz leleplezni a pózt és a színészkedést. A paraszti szellem vallásos természetű, gyökerei az idő mélyére nyúlnak. Nehéz megmondani, mi a hűség, de én hiszem, hogy itt még lehetséges. Mirko Kováč 1969 novemberének végén, Belgrádban írta le e naplójegyzetet; mintegy átnyúlt vele Közép-Európán hozzánk, hogy bekopogjon kételyeink és kíváncsiságunk ajtaján: hogyan él, és miként fér meg bennünk a 20. századvégén az író és a paraszt?! A kérdésre szokatlan, de hiteles könyvvel válaszol, mely másokat is meggyőz vagy elindít a meggyőződés felé. Műve műfajtalan (leginkább tudatregénynek nevezhetnénk), naplórészietek, jegyzetek, novellavázlatok, hangulatok, sőt versek laza füzére, évek - 1969-1974 - benyomásainak tartja tengere, mint írja: ... egy látszólagos életrajz vagy egy fantasztikus vallomás. A helyzetképek, gondolatok, tettek és történetek kóbor szellemi lényekként szétmásznának a térben és időben, mint nyugtalan utaikon a fürge hangyák, ám Kováč egyéniségének ereje összefogja őket, írói megszállottsága, „kegyetlen rácsodálkozása a világra“ egységet teremt a heterogén részletek között. Kováč annyira komolyan veszi paraszt voltát, hogy kötelét Igaz szavak című versével kezdi, melynek első sorai így hangzanak: Mi falusiak csodáljuk / az ékesszóló városi urakat... Azonban alaposan csalódnánk, ha ebből valamilyen népi-vagy ne adj'isten: népies- prózára következtethetnénk. Intellektuális íróval van dolgunk, városlakóval, aki a nagyváros (Belgrád, Zágráb) művészvilágában él, annak éjszakai életében otthonos, mélyen érzékeli az eszmék és alkotói törekvések hullámzását, az élet politikumának feszültségét, s akinek a gyerekkor, a falu valósága már csak emlékeiben él. (Rokonlélek, mondhatnánk.) S hogy mégis önmagában érzi a parasztot, s (már-már kérkedve) vállalja is, ennek okai felfejtésére várnak. Könyvében kezdetben nem lelünk okokra, magával a ténnyel - a paraszti gyökerekkel - sem találkozunk. Ellenben a legvégletesebb értelmiségi magányba csöppenünk, a kiégett-
