Irodalmi Szemle, 1990
1990/5 - Petőcz Kálmán: Mítoszok és illúziók (Egy forradalom anatómiája)
Petőcz Kalman ség, hanem a kisebbség ügye. Az általánosan elfogadott „paradigma“ szellemi deviációjaként jelentkezik, majd később, a létező struktúrából „kilépve“ gyakorlati elhajlássá válik. E kisebbség haladó szellemisége a jövőbeli forradalom pozitív irányvételének szükségszerű előfeltétele. A „struktúrából való kilépés“ azért adatik meg csak keveseknek, mert gondolati erő és bátorság mellett nagyfokú önfeláldozás is szükségeltetik hozzá. Minden diktatúra, totalitárius rendszer előbb-utóbb elérkezik egy törési ponthoz, amelyen túl már nem tarthatja fent magát. Ahhoz azonban, hogy ez a törés ne csak egy puccs, vagy egy lázadás szintjén maradjon, az új, átmeneti hatalomba át kell menteni a forradalmat előkészítő szellemiséget (nem okvetlenül mint személyeket), s továbbfejleszteni azt. Nincs ugyanis „tiszta“ népi, alulról építkező forradalom. A népiség, az egység csak a régi diktatúrát megtestesítő vezetés és szimbólumai ellen fellépő tömeg egysége. Mihelyst azonban a szimbólum ledől, nincs többé monolit egység (és jól van így, hogy nincs) - differenciálódnak az egyéni és csoportérdekek. Ami azonban jelen van, az a totalitás öröksége - szűklátókörűség, fogalomzavar, egyéni igazság- és érdekabszolutizáció, s csak úgy mellesleg: gazdasági csőd. A kritikus pont, a hatalom megdöntése után tehát a forradalom folytatódik, továbbvitele viszont újra elsősorban a kisebbségre hárul (habár most már egy „nagyobb“ kisebbségre). Nem is a cél kitűzésének értelmében - hiszen azt az 1789-es francia forradalom vezércsillaga: a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméje Kelet-Európa népeinek is immár 200 éve mutatja -, hanem inkább az út, a mód keresésében és felismerésében. Ugyanis ami közvetlenül a totalitás után jön, az még nem valódi demokrácia, nem valódi szabadság. Az csupán „negatív“ demokrácia, a „nem-szabadság“ negációja, „felszabadulás“, liberalizáció. A szavak és tettek liberalizációját a „totalitás-visszamaradás“ törvénye befolyásolja: egyrészt a régi struktúra még meglévő foszlányai, másrészt a majdnem mindenkiben meglévő belső totalitás által. Ezért a forradalmat felülről továbbra is irányítani kell - „forradalmi törvényhozással“, amely a hatalomátvétel békességét továbbra is biztosítja. Nem azonosítható azonban a forradalmi törvénykezés az ún. forradalmi joggal, amelynek érvényre juttatói az új szimbólummal szentesítenek minden eszközt önös érdekeik elérésére. A demokrácia lényege a szabad önrendelkezés, de hogy ez reális lehetőséggé váljék, ahhoz több feltétel szükséges. Elsősorban a tudás, a megismerés és a felismerésből fakadó belső szabadság - csak ebből származhat ugyanis hozzáértő, felelősségteljes, mindazonáltal erkölcsös és toleráns tett. A tudás, a felismerés szükséges, de nem elegendő feltétele a demokráciának. Ugyan más-más mértékben, de minden ember tudatában jelen vannak „objektív" és „szubjektív“ elemek is: a megismerés állandó evolúció, s ezt a demokratikus forradalom gyorsítja, de nem teheti abszolúttá; azonkívül a belső szükségszerűség megvalósítása külső érdekekbe ütközik. A belső szabadságot tehát egyensúlyba kell hozni a külső szabadsággal, így voltaképpen lehetővé téve mindkettőt. Amellett, hogy ehhez bátorság, „keretszétfeszítő“ erő kell, ennek csak egy működő módja van: a polgári jogállamról szóló társadalmi szerződés megkötése. Ez garantálja az egyéni, csoport- és össztársadalmi érdekek szabad kinyilvánítását, a polgári szabadságjogok és a pluralizmus intézménye révén. Ugyanakkor azonban biztosítja
