Irodalmi Szemle, 1990
1990/5 - Petőcz Kálmán: Mítoszok és illúziók (Egy forradalom anatómiája)
Mítoszok és illúziók 511 ezen érdekek és óhajok pozitív szelekcióját, kölcsönös ellenőrzését, de tiszteletben tartását és megvédését is - a szétválasztott és függetlenített érdekképviselet által, többszörös visszacsatolási és korrekciós átkötések létesítésével. Ha tehát azt kérdezzük, mikor ér véget egy demokratikus forradalom, akkor a jogállam mechanizmusainak, törvényeinek teljes kiépítését tekinthetjük döntő momentumnak. Viszont ebben, és csakis ebben az értelemben „forradalom“ - gazdaság, kultúra, tudás tekintetében azonban reform, evolúció. A régi struktúra felváltása a jogállammal nem azonosítható az összes struktúraelem (az emberek) algoritmizált módon történő eltávolításával. Mindenekelőtt azokat az egydimenziós viszonyokat kell felváltani új, többkiterjedésű, sok választási lehetőséget hordozó viszonyokra, melyek őket összekapcsolták. (Hogy az egyén ezekből mennyit valósít meg, az ezek után elsősorban rajta fog múlni.) Egy demokratikus forradalomra nem lehet jellemző a totalista rendszerekből ismert „megújhodási“ rituálé, melyben a tisztálkodás után a vízzel együtt a gyereket is mindig kiöntik, nem véve észre, hogy a gyerek azért maradt szurtos, mert a fürdővíz eleve piszkos volt. A mi „gyengéd" forradalmunknak volt egy másik fontos feltétele is. A „szocializmus" történelmileg egy olyan zárt táborként konstruálódott, melynek voltaképpen csak egy központi felügyelősége volt - és ez nem engedte, hogy a táborlakók csak úgy ki-be mászkáljanak. Ezt majdnem mindegyikük a saját bőrén is tapasztalta. Ezért a központi barakkban kellett először nagy-nagy nehézségeknek keletkezniük, hogy létrejöhessen a Gorbacsov-doktrína, mely elegendő feltételnek bizonyult a többi barakk sikeres lázadásához. Ebből a szempontból Csehszlovákia végül is az utolsó volt a sorban, a „dominódőlésben". Ez érthető, mert bár ez a rendszer is, hasonlóan a többihez, egy mind jobban döcögő perpetuum mobile volt, mégiscsak neki volt a legtöbb belső energiája, mivel csupán huszonegy éve töltötték fel újfent a szovjet tankok. (Románia nem illik bele egészen a dominóelméletbe, mivel nem függött annyira Moszkvától. Ezért az ottani rezsim bukása inkább a szikra átpattanásának, a dielektirkus, hermetikus tér áttörésének esete. Ebből adódnak a romániai forradalom sajátosságai is.) A belső, konstruktív bomlasztás a szükséges feltétele, a Gorbacsov-doktrína (és a kelet-európai forradalmi láz, melynek a döntő lökést valószínűleg Magyarország adta a német menekültek kiengedésével) viszont az elegendő feltétele volt a forradalomnak (ez határozta meg döntő mértékben a hatalomátvétel „gyengédségét" is). A november 17-iki diákmegmozdulás és annak brutális leverése volt azután az a gyutacs, amely e két feltételt egyesítette. Forradalmunkban mindinkább az építő lépéseknek kell előtérbe kerülniük. Ehhez azonban tudatosítani kell, hogy a pluralista, polgári demokrácia a legfőbb érték, amit védeni kell. A CSKP viszont, úgy tűnik, még mindig a „szocializmust" tartja magasabbrendű értéknek, ezért megalkotta a „szocialista demokrácia" fogalmát. A tény, hogy a polgári demokráciát a kapitalizmussal azonosítja. Marx tanainak további vállalásából adódik. Marx az összes fontos társadalmi jelenséget a gazdasági viszonyokra, a gazdasági alapra vezeti vissza. Tehát szerinte a polgári társadalom politikai intézményrendszere is a gazdasági viszonyokat uraló tőkés kizsákmányolok érdekeit szolgálja. Marx alaptétele, hogy „a lét határozza meg a tudatot". A létet pedig elsősorban a gazdasági (főként termeié-
