Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Zeman László: A líra vonzatai (František Miko 75 éves)
ZEMAN LÁSZLÓ A líra vonzatai František Miko 75 éves Kosztolányi Dezső írja egy helyütt, hogy még ha ugyanazokból a szavakból áll is össze a vers, mint a próza, ezeknek a versben más a jelentésük (ÁBÉCÉ. Gondolat, Budapest 31957, 164). Gondoljunk például Pilinszky Brontéjének záró versszakára: „Terítsetek. / Ágyazzatok. / Rakjátok meg a kályhát. / Eresszétek szabadon a kutyákat.“, amelynek mondatai köznapi beszédben is előfordulhatnak, vagy a „talált versekre“ (Vorgefundene Gedichte, Poémes irouvés - H. Bienek 1969), Marsall László, Gergely Ágnes költeményeire, Tőzsér Árpádnak újabb „epikai“ versépítkezésére. Paul Valéry, aki a költők közül talán a legmélyebben és kora nyelvtudományi kezdeményezéseit figyelembe véve merült a nyelv poétikai tulajdonságainak búvárlásába, ezt akképp fejti ki, hogy „egy és ugyanazok a szavak, de nem ugyanavval az értékkel“, a vers mint forma szemben a köznapi vagy prózai használattal másképpen bánik velük (az egyszerűség végett a költő szövegét a megfelelő kommentárral együtt tartalmazó kötetre hivatkozunk - Hytier, J.: La poétique de Valéry. Colin. Paris 21970, 38, 72 és másutt). A szó, a nyelvi szerkezet, forma a prózában azáltal, hogy „kihozza“ a jelentést, a nyilatkozat értelmét-tartalmát, elhasználódik, míg a lírai kifejezésben a forma, a hangzás a jelentésről leválaszthatatlan, érvénye nem szűnik meg, lévén a poézis oszcillálás, „elnyújtott habozás hang és jelentés között“, a költő találó ingahasonlatával - amelyben az inga lengésében alig hogy eléri az egyik pólust (illetve az abszolút líra „zeneiségéhez“ közeledve azt el nem éri...), már fordul is vissza a jelentéses felé (i. h. 87-8). Az alapvető műfaji szembeállítás az európai esztétikai gondolkodás két és félezer éves történetének hátterével követhetjük, ahogy az „kisarkításában“ a romantikától, de főképpen a szimbolizmus szakaszától - a költészet értelmezését szűkebbre vonva - mint a lírai-poézis s vele szemben az epika-próza vagy általánosabban a lírai és az epikai elv egymástól eltérő s egyben egymást feltételező kategóriájában megnyilatkozik, s ahogy azt František Miko professzor az irodalmi mű sajátságát stilisztikai felépítésének kontrasztszisztémáiban tételezve, vizsgálatainak tengelyébe helyezi, és tárja fel az oppozíció irodalomelméleti, valamint esztétikai-ontológiai jelentőségét. Eszerint az epika meghatározó eleme a szüzsé, a cselekmény és az alakok síkjában megjelenő és kifejletre, megoldásra törő konfliktus, a szukcesszív kontraszt, míg a lírában a szüzsé „gátolt“, miáltal az a szubjektumra összpontosul, s az oldódás a szimultán kontrasztot jelölő ismétlésekben és párhuzamban teljesedik ki, az alaki tényezők felnyomulásával. A két elv érvényesülését, versengését kézzelfoghatóan és élményszerűen szemlélteti a szerző a lírai jellegű próza ismérveit vizsgálva első irodalomtudományi monográfiájában (Estetika výrazu. Teória výrazu a štýl. SPN, Bratislava 1969; magyar nyelvű ismertetését lásd: Irodalmi Szemle, 13, 1970, 4, 350-3; Helicon, 16, 1970, 1, 120-1; Kritika, 8, 1970, 7. 59-63; Ethnographia, 87, 1976, 3, 459-60) - Dobroslav Chrobák expresszionizmusának, Ladislav Ťažký szövegformálásának (Amenmúria) és Margita Figuli A három pejló című regényének utolérhetetlen elemzéseként. A későbbiekben kényszerűségből átdolgozott
