Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Zeman László: A líra vonzatai (František Miko 75 éves)
Zeman László művet eredeti változatával vetve össze, kimutatja a módosítottnak koherencialazulását, azaz érték- és stílusvesztését (i. m. 160-1). Megjegyezhetjük, hogy a műnek épp ebből kifolyólag újabb magyar fordítása igénylődik, miközben a fordítás a nyelvi megoldások szempontjából egyébként sem nélkülözheti az elemzés útmutatását... A kiadványban a fentiekkel társuló további dolgozatok mélyítik el a tematikainak és a nyelvinek kölcsönösségében vázolt stílusfogalmat és kategóriarendszert s ezen belül a szépirodalmi mű sajátosságaként a kontraszt esztétikai arányba szerveződésének kérdését. A kifejezés esztétikájában integráltan bemutatott stílusszemlélet és esztétikai koncepció a későbbiek során tulajdonképpen nem változik, az esetleg elvontabb és tömörebb alakban jelenik meg (Text a štýl. K problematike literárnej komunikácie. Smená, Bratislava 1970; Style, Literature, Communication. SPN, B. 1978, Analýza literárneho diela. Veda, B. 1987). Újabb szintézisei további szempontokkal gazdagodnak, figyelembe véve a kortárs irodalomtudománynak, nyelvtudománynak, a közléselméletnek és szövegnyelvészetnek hozadékát (Miko, F., Popovié, A.: Tvorba a recepcia. Estetická komunikácia a metakomu- nikácia. Tatran, B. 1978; ismertetését lásd; Helicon, 25, 1979, 4, 585-6.; Hodnoty a literárny proces. Tatran, B. 1982). Az „igazolás“ egyik dimenzióját képezi a fordítások közegében végigvezetett stilisztikai összevetés (Štýlové konfrontácie. Kapitoly z porovnávacej štylistiky. Slovenský spisovateľ, B. 1976), a címzett szempontjainak számbavétele (stilisztikai kategóriája) a gyermekirodalomban (Hra a poznanie v detskej próze. Mladé letá, B. 1980), valamint említhetjük F. M.-nak némely elméleti szempontjával az ismert guyau-i „művészetszociológiát“ is eszünkbe juttató, a tudományos-műszaki valóságnak irodalomesztétikai áthatásával foglalkozó, számos verselemzéssel „adatolt“ könyvét (Poézia, človek, technika. Slovenský spisovateľ, B. 1979). Már Az epikától a líráig (Od epiky k lyrike. Štylistické prierezy literatúrou. Tatran, B. 1973) című művében a stílusfogalom következetesen funkcionális felfogásával fejleszti F. Miko koncepcióját mindegyik irányból a kipróbálható és esztétikai megalapozottságú irodalomteóriává. A kötet A kifejezés esztétikájával együtt a legalkalmasabb bevezetés a szerző tudományos és esztétikai világába. Első két (három) fejezete tartalmazza a teoretikus tételeket, amelyek a következő fejezetek műelemzéseiben válnak közvetlenül meggyőzővé. (Ezek egyikének magyar fordítását, valamint a további magyar nyelvű dolgoza- tokra-ismertetésre történő hivatkozást lásd: Irodalmi Szemle, XXVII, 1984, 1, 69-76). A műfajra (-műnemre) mint az irodalmi alkotás legbelsőbb köreinek sajátságára vonatkozólag olvashatjuk benne az alábbiakat: Stilisztikai felfogásom a műfaj az irodalmi mű szövegszerkezetének belső sajátsága, részaspektusa. Mindaz, ami benne van a szövegben, valamiképpen kapcsolatban áll műfajiságá- val. S az irodalmi mű teóriája explikálása folyamán előbb-utóbb az irodalmi műfajok elméletévé válik. Tehát a műfaji elemzés mindenkor a mű elemzésének egyik szintjét képezi. (85) A líra jellemzőit tekintve pedig: A lírai kifejezésérték sajátossága, hogy a detenziónak, feloldásnak, nem csupán tematikailag felfogott formájára támaszkodik, hanem mélyebb oldáselemekkel is számol, amelyek a ritmushoz kapcsolódnak. Ezáltal jutottunk el az alaki kontraszthoz. Alaki, mivel elsődlegesen nem szemantikai értékű elemeket vesz igénybe. Amint vizsgálatainkból kitűnt, a próza lírizálása elsősorban a mondat hangzati síkjában, tagoltságának ritmusosságában nyilatkozik meg. Kimutattuk, hogy eközben meghatározóbb a mondatszakaszok szerinti tagolás (szakaszolás, frazeálás) ritmikusságának az érzete, mint az egyes ütemek hosszának a nem lírai jellegű prózához viszonyított valamely feltűnő változása (mondjuk a kétütemű és a háromütemű szakaszok számának növekedése, a szembetűnő esetleges ritmusalakzatok stb.). A ritmus legegyetemesebb jellemzője a minőségileg különböző elemek különbözőségének áthidalása egynemű kontinuum kialakítása által, egyenérték, ekvivalencia létesítése oly- képppen, hogy a résztvevő elemek egyik jegye ismétlődik. Értékelésére nézve pedig számos
