Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Fónod Zoltán: Arcok az irodalomból Mécs László költészete
FONOD ZOLTÁN Arcok az irodalomból Mécs László költészete Mécs László (családi nevén: Martoncsik, 1895-1978) a két világháború közötti csehszlovákiai kisebbségi magyar irodalom egyik legnépszerűbb költője volt. „Sárosország“ szülötte, apja kántortanítóként élt az alig háromszáz házból álló faluban. Három leánygyermek után az első fiú volt a családban, akinek érkezéséről öccse, Mécs Imre azt is megírta, hogy „a keresztelőn az egyik bohémlelkű nagynénink (...) az újszülött kocsijába imakönyvet tesz, hogy pap legyen belőle, fejére báránykucsmát húz, hogy göndör legyen a haja, és a gyermekkocsiból kiszed egy kereket, hogy költő váljék belőle“.1 Lehet, hogy csak az ijnneplés mondatja a testvéröccsével a sárosi babonát, tény az, hogy Mécs László esetében ez valóban bevált. Természetszeretete itt plántálódott, ezen a romantikus vidéken, s a más népek iránti tisztelete is, hisz a szlovák gyermekpajtásaival nemcsak az iskolapadban volt együtt, hanem a Hrubecs patak mentén a „libagulyák” őrzésénél is. Gimnáziumi tanulmányait Kassán végezte, majd az 1913/14-es tanévben a budapesti egyetem magyar-latin szakos hallgatója lett, 1914 tavaszán azonban már felvételét kérte a szerzetesrendbe. Később a katolikus teológiai tanulmányokat választotta. A jászói prépostságban és Budapesten tanult, premontrei szerzetes lett. A tudományos pálya reményében élt, egyéves kisegítő tanárkodás, majd könyvtárosság után az egyházi hivatalok döntése alapján azonban plébániára került. Előbb Nagykaposon (1920), majd Királyhelmecen lett plébános. Versei 1915 novemberétől jelentek meg az Élet című katolikus szépirodalmi folyóiratban. Első nagy visszhangot'kiváltó költeménye a Hajnali harangszó 1921-ben a Tűz című folyóiratban jelent meg. Itt jelentek meg később közismertté vált költeményei is (A nyomor balladája, Vadócba rózsát oltok... stb). Petőfi születésének centeráriumán (1923. január 1.) Ungvárott szavalta el első saját versét (Szellemidézés), s ezzel elkezdődött „Vándorlatos“ szereplése. Ekkor jelent meg ugyanitt első verseskötete, a Hajnali harangszó. 1924-ben részt vett a Zilahon rendezett Ady-ünnepségen. A Királyhelmecen élő Mécs László, a fehérreverendás pap, határon innen és túl egyre ismertebb lett. A második világháború idején - egy ideig és jobbára névlegesen - a Vigilia című egyházi folyóirat főszerkesztője volt. Párizsi útja során - 1930 március-április - ismerkedett meg Paul Valéryvel, aki 1944-ben előszót írt a második francia nyelvű Mécs-válogatáshoz. 1945 után Pannonhalmán - és egy ideig Budapesten - élt. A háború után barátainál, rokonainál töltött több-kevesebb időt. 1953-ban „okirathamisítás“ (régi családi nevét használta) és „röpira- tok terjesztése“ miatt letartóztatták és elítélték. 1956 szeptemberében hátralevő büntetését elengedték. Egy ideig az óbudai plébániatemplomban prédikált, majd 1961-től haláláig a pannonhalmi Szociális Otthon lakója volt.2 Mécs László kezdeti sikereit elsősorban annak köszönhette, hogy hangot adott azoknak a szociális és emberi gondoknak, melyek az első világháború pusztításai után jelentkeztek. A Hajnali harangszó erénye és érdeme nyilvánvalóan az volt, hogy az emberszeretetre építve megbékélést hirdetett. A verssorok elején refrénként visszatérő „Kongatom piros
