Irodalmi Szemle, 1990

1990/4 - Grendel Lajos: Thészeusz két szék közé esik, majd eszmét cserél Istennel (regényrészlet)

Grendel Lajos- Van.- Ki az?- Az Isten - mondta a hang, amely most olyan volt, mint a harangzúgás.- Örvendek - feleltem, és azt hittem, roppant vicces vagyok.

Abban a helyzetben és abban az állapotban meg sem fordult a fejemben, hogy hallucinálhatok. A világ legtermészetesebb dolgának tartottam, hogy Isten meglátogatott és megszólított. Ezen a tényen az sem változtatott, hogy főleg apám, anyám, majd első feleségem mániákus istenhitének köszönhetően már ifjúkorom hajnalán ateista lettem. A legtöbb ember úgysem veszi komolyan saját ateizmusát, a lelke mélyén tudja, hogy valószínűleg téved, és nem Istent, hanem csupán azt a megfellebbezhetetlen tekintélyt tagadja, aki tilalomfákat állít fel szabadsága kibontakozásának útjába. A legtöbb istentagadó titokban arra vár, hogy Isten megjelenjen nála, és megszólítsa őt. Csupán abban téved, hogy azt hiszi, Isten úgy állít be hozzá, mint egy kalaposügynök. Én sem voltam másképp ezzel a dologgal. Úgy képzeltem, majd akkor leszek hivő, ha egy este Isten becsönget hozzám, vagy felhív telefonon az intézetben, és azt mondja, hogy How do you do.

Tehát nem voltam meglepve. Kínkeservesen kényelembe helyeztem magamat a vetetlen ágyon, és azt mondtam a tévékészülék környékén lebegő párafelhőnek:- Akkor beszélgessünk.

A pára visszaszólt a már ismerős harangzúgáshangon:- Miről?- Akármiről. Istennel bármiről beszél az ember, mindig az egészről beszél. Jól mondom?- Jól - mondta az Isten.- Akkor kérdezlek.

S be sem várva a válaszát, amely amúgy sem lehetett volna más. mint hogy azt mondja, jól van, fiam, kérdezz, belefogtam egy improvizált vallomásba.- Szerencsétlen vagyok - kezdtem. - De nem azért, mert elhagyott a feleségem és a szeretőm, aki nem a szeretőm, hanem egy deviáns, perverz liba. Ezek csekélységek. Mindennapos ügyek. Előbb-utóbb mindenkit elhagy a felesége vagy a férje, és ha nem hagyja is el fizikailag, lélekben nagyon messzire eltávolodik tőle. A válás vagy a külön élet legföljebb őszintébb gesztus. Az őszinteség persze megérdemli, hogy becsüljük, ha kárpótlást nem nyújthat is. Az én problémám az, hogy a dolgok mért akkor vannak a legközelebb hozzánk, amikor megismerjük őket, és mért kezdenek szinte már ugyanabban a pillanatban távolodni tőlünk. Mért távolodunk szüntelenül azoktól, akik korábban a legközelebb álltak hozzánk? Én lélekben meghaltam már, mert hideg üresség vesz körül mindenhonnan.- Örülnöd kellene inkább - mondta az Isten a tévé képernyőjéről, mert a kis felhő összezsugorodott, és a képernyő felületét szállta meg. - Örülnöd kellene, mert most vagy először önmagad. A legtöbb ember a fizikai halála pillanatában lesz önmaga. Vannak azonban néhányan, akik előbb. A kezdet és a vég még az életedben egybeesett. Gondolj arra, hogy minden vég a kezdet is egyúttal. Tiéd lehet a mennyek országa.