Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Lanstyák István: Töprengések a szlovákiai magyarok kétnyelvűségéről
Bár a kétnyelvűség kérdései régóta foglalkoztatják a nyelvtudósokat, s kiváltképp a modern értelemben vett nyelvtudomány megszületése óta kitűnő nyelvészek egész sora foglalkozott velük, a kétnyelvűségi kutatások igazi föllendülése világszerte az elmúlt 3-4 évtizedben következett be. Ez a fejlődés kétségtelenül összefügg az olyan tudományágak létrejöttével, ill. erőteljes fejlődésével, mint amilyen a szociolingvisztika és a pszicho- lingvisztika, amelyek számos, a kétnyelvűség kutatásának szempontjából alapvető kérdés iránt mutattak a korábbinál nagyobb érzékenységet. Ugyanakkor a kétnyelvűségre irányuló nagyobb figyelem része annak az általános érdeklődésnek, amely az etnikai, faji, nyelvi és egyéb kisebbségek iránt világszerte mutatkozik. Sajátos, hogy míg a propaganda és az elvárások szintjén Csehszlovákiában is sokat írnak és beszélnek a kétnyelvűségről (főként mint a magyarlakta vidékek magyar anyanyelvű lakossága elé kitűzött, föltétlenül elérendő célról), addig a magyar-szlovák vagy a szlovák-magyar kétnyelvűség tudományos vizsgálatára tudtommal még csak tétova kísérletek sem történtek. A teljes kétnyelvűség szorgalmazása valójában nem jelent mást, mint a szlovák nyelv minél teljesebb elsajátításának erőltetését, mégpedig bármilyen áron. A szlovák nyelv tökéletes ismerete hivatalosan a csehszlovákiai magyaroknak a többségi társadalomba való minél jobb beilleszkedését van hivatva elősegíteni, számukra teljes esélyegyenlőséget teremteni; valójában azonban a kisebbségi nyelvi és kulturális asszimilá- lásának az eddigi politikai körülmények között leginkább célravezetőnek vélt módszere kíván lenni. - Az olyan nagyszámú, az általa lakott területen a lakosság abszolút többségét kitevő nemzetiség esetében, mint amilyen a szlovákiai magyarság, a második nyelvnek a széles tömegek által történő „tökéletes“ elsajátítása csak illúzió lehet, s így illúzió lehet csupán maga az esélyegyenlőség is, az érvényesülési lehetőségek a többségéivel azonossá vagy közel azonossá válása. Ezt sokkal inkább szolgálná a nemzetiség nyelvén folyó közélet megteremtése, mint az „anyanyelvi szintű“ szlovák nyelvismeret elvárása mindenkitől, egyéni képességre, műveltségre, társadalmi helyzetre vagy ambíciókra való tekintet nélkül. - Hogy az igazi cél nem a kétnyelvűség, hanem a nyelvcsere elősegítése, azt jól mutatja az a tény is. hogy a magyar többségű területek szlovák lakosságának kétnyelvűségét soha senki nem szorgalmazta. Ugyanerre enged következtetni az a gyakorlat is, hogy míg a szlovák nyelv minél nagyobb fokú elsajátításának elérésére a hatóságok részéről számtalan erőfeszítés történt az elmúlt negyven év során (így pl. a szlovák nyelv tanításának óvodai bevzetése, a szlovák nyelvi órák számának növelése a magyar iskolákban, a különféle szaktantárgyak szlovák nyelven való oktatásának szorgalmazása, a kétnyelvű érettségi vizsga erőltetése, az egyetemekre történő anyanyelvű fölvételi vizsga jogának megtagadása stb.), addig ez első nyelvnek, a magyarnak az egyes területeken ijesztő méreteket öltő leépülésével legföljebb néhány nyelvművelő foglalkozik a maga meglehetősen erőtlen (bár azért nem teljesen hatástalan) eszközeivel; LANSTYÁK ISTVÁN Töprengések a szlovákiai magyarok kétnyelvűségéről
