Irodalmi Szemle, 1990
1990/1 - Csáky Pál: A nagybácsi érkezése (elbeszélés)
— Ugyan, Lajos, már megint — szól vissza ilyenkor anya —, ezen a mai ünnepen is . .. De a nagybácsi már nem hall semmit, már csukja is be maga mögött az ajtót, anya egy pillanatig tanácstalan, a szeme teleszalad könnyel, s amikor a kislány belép és elmondja a mondandóját, még mindig habozik, egy két tanácstalan lépést is tesz az ajtó felé, talán arra gondol, hogy az egész helyzet kulcsa most az ő kezében van, igen, most egy lépéssel mindent meg tudna oldani; aztán az álldogáló kislányra néz és talán arra gondol, hogy az ég egy világon semmit sem jelentene, ha most ez elé a csöppség elé idecibálná a nagybácsit. De ha nem ezt, akkor ... aztán csak elrebegi hideg, élettelen hangon, hogy a nagybácsi éppen nincs itthon, de talán majd délután vagy holnap, hiszen úgyis ... Belezavarodik, persze, nem tudja, mit mondjon, hogyan folytassa a szerencsétlen magyarázkodást és szégyelli magát, iszonyatosan szégyellj magát ez előtt a gyerek előtt, aki persze nem sokat ért meg az egészből; a szövegét elmondta, a választ meghallgatta, a szőrös, hajlott hátú ember amúgy sincs itt; köszön tehát, és kifordul az ajtón, s anya érzi, a megjelenő nagybácsihoz még ereje legteljesebb megfeszítésével sem tudna egy szót sem szólni. A nagybácsi is érzi ezt, nem kérdez semmit, szótlanul kimegy az udvarra, békén hagyja anyát, hadd eméssze meg az egészet. Igen, szinte menetrendszerűen látták mindezt előre; anya hallotta a nagybácsi kulcsának csikorgását a zárban, maga is szime már előre dadogott: „nem tudom, angyalom, nem tudom, hová ment, azt sem mondta, mikor jön meg”. Erre gondoltak akkor az asztalnál Is, amikor a nagybácsi — miután a cseh karácsonyi énekkel való próbálkozása ismét kudarcba fulladt — egyszer csak felállt és apa felé fordult: — Jól élünk, ugye, Sándor, jól megélünk mi itt is, meg ott is, mondd meg nekem az igazat! — Nem tudom, mit akarsz ezzel — válaszolta apa zavartan. — Tudni akarom, hogy jól élünk-e; mit van ezen mit csodálkozni — torkollta le apát. — Nos? — kérdezte a nagybácsi türelmetlenül. — Jól éltek, Lajos — mondta apa csendesen. — Ez az, ezt akartam hallani — harsant föl a nagybácsi. Apa és anya aggódva néztek össze. — És ti hogyan éltek? — fordult feléjük a nagybácsi. — Mi is jól élünk, Lajos — válaszolta apa színtelen hangon. — Akkor meg hol a baj? — kiáltott fel szinte ujjongva a nagybácsi. — Akkor minden a legnagyobb rendben van, nem igaz? — De igaz, Lajos. — És most is helyesen cselekszünk? — csapott tompán az asztalra. — Helyesen, Lajos. — És annak idején is helyesen cselekedtünk ...? — Nem tudom, mit akarsz ezzel, Lajos. — És mások is helyesen cselekedtek ... velünk. Apa hallgatott. — Helyesen cselekedtünk vagy nem cselekedtünk helyesen? — kérdezte ag-resscívan.
