Irodalmi Szemle, 1990
1990/3 - Tőzsér Arpád: Egy csallóközi hóemlék (Pozsonyi üdvözlet a 60 éves Csoóri Sándornak)
(Pozsonyi üdvözlet a 60 éves Csoóri Sándornak] 1974 januárjának egyik zimankós napján sűrű hóesésben szekereztünk Csoóri Sándorral Dunaszerdahelyről Pozsony felé. A „szekér” (egy piros 850-es Fiat) úgy Gelle és Szarva között váratlanul önállósította magát s megpördült a tengelye körül. Mikor a hirtelen szédületből magunkhoz tértünk, már Szerdahely felé mutatott a kocsi ereje. Idegfeszültségünket oldandó az időt kezdtem szidni: — Életemben nem láttam ilyen hószakadást! Otitársam ferde, cigányosan fekete szemében a cseppet sem biztató helyzetünk ellenére is öröm villant: — Mit mondtál? Mondd még egyszer! — Életemben nem láttam ilyen hószakadást! — Ez az! Hószakadás! Ugye, hogy nálatok is így mondják?! S míg én a sűrű hóesésben, kerékagyig érő hóban ide-oda tolattam piros szekerünkkel, s nagy üggyel-bajjal végül is megfordultam, Sándor elmondta, hogy egyik új filmnovellájának a Hószakadás címet adta, de a lektorai nem akarják elfogadni (mármint a címet], mert hogy „hószakadás” szó állítólag nem létezik. Tőzsér Árpád Egy csallóközi hóemlék A hatvanas és hetvenes években Csoóri Sándor elég gyakran átjárt hozzánk. Nem olyan gyakran persze, mint — gondolom — Erdélybe, de azért elég gyakran ahhoz, hogy gondolkodásában, verseinek, esszéinek érhálózatában, edénynyalábjaiban ott villogjon a mi indulataink pirosa, ott zöldelljen a mi tájaink klorofilja is. Aki nem hiszi, vegye számba csehszlovákiai és csehszlovákiai magyar ügyekben tett nyilatkozatait, aláírásait, vagy olvassa el Duray Miklós Kutyaszorító című könyvéhez írt előszavát. Sőt tovább megyek: a költő Hó emléke című versében én azt a havat is zuhogni érzem, amely akkor ott a Dunaszerdahelyről Pozsonyba vivő úton a nyakunkba szakadt. Az az egykori csallóközi tél is pontosan úgy havazott, mint a Csoóri-vers tele, olyan „sűrűn, kétségbeesve, mintha csak attól jélt volna, nem éri meg a holnapot". De nem a hóról akarok itt most elmélkedni! Másról akarok szólni. Csoóri Sándor barátja és fegyvertársa, Kósa Ferenc hívta föl a figyelmemet néhány éve (ha jól emlékszem, az Alföldben] B. Nagy László egyik fájdalmasan igaz és pontos axiómájára: „Az olümposzi jennköltségű és páratlanságú ítéletek kora lejárt... Annyi köpönyegforgatás, páljordulás, kettős élet, sodródás, rögtönzés, önkényeskedés és megalkuvás láttán a tanácskodó kor Krisztus sebeire kiváncsi: a mégoly igaz gondolat sem hat rá önmagában: tudni akarja, mi volt az ára, mi a személyes fedezete ..
