Irodalmi Szemle, 1990
1990/10 - Dusza István: A modellező regényíró (Duba Gyula: Aszály)
DUSZA ISTVÁN A modellező regényíró Duba Gyula: Aszály Mottó: modell ol 1. mint, a mintadarab 2. minta(kép), eszmény 3. vminek (gépnek, épületnek stb.) nagyított v. kicsinyített mása 4. tud azon céllal létrehozott konstrukció, hogy rajta a valóság bizonyos jelenségeit jobban tanulmányozhassuk 5. tud, fii a vizsgált rendszer v. folyamat belső összefüggéseit, legjellemzőbb sajátságait rendszerint matematikai egzaktsággal képletekbe sűrítő formula 6. koh öntőminta 7. műv műalkotásnak természetes, élő v. élettelen tárgya 8. div ruhaterv, szabásminta; különleges, egyedi ruhadarab Az író gondolatait és alkotó szándékát, vagy a regényét kell-e jobban ismernie a kritikusnak? Egyáltalán elválasztható-e a szándék és a mű? Jogában áll-e a bírálónak azt tudomásul venni, amit a szerző még a regény megírása előtt nem átallott tudomására hozni némely új keletű esszéjében? Erkölcsös-e az olvasókkal szemben olyan helyzeti előnyre szert tenni, amely nélkül az emberfia csak téblábol a regény sűrűjében? Folytathatnám a kérdéseket akár így is: kötelező-e az ítésznek tekintettel lenni az előzményekre? Tisztességes-e a regényt nem önmagában, nem öntörvényű alkotásként vizsgálni? Tisztességes-e a regényt önmagában, öntörvényű alkotásként vizsgálni? Adhat-e felmentést írónak és ítésznek, hogy csehszlovákiai magyar regényt akart írni és csehszlovákiai magyar regényt akar olvasni? Vádolha- tó-e a kritikus, amiért nem hajlandó tudomásul venni egy regényről, hogy az a Fábry Zoltán teremtette esztétikai mítosznak megfelelően íródott? Milyen ez az esztétikai mítosz? Olyan, amelyben minden írónak szinte esztétikai felmentést ad azzal, hogy erkölcsi kötelességévé teszi „a csehszlovákiai magyar regény“ megírását. Ennek megfelelően alkotja meg regény-modelljét Duba Gyula is Vallomás a regényről című esszéjében (Európai magány. Madách, 1987), ahol így ír: „Vallomásos és önfeltáró igényű, de nem a személyességet, hanem a közösségi érvényességet tartja szem előtt. Helyhez és időhöz kötött cselekményekkel a sajátos dél-szlovákiai történelmet idézi. Becsvágya, hogy súlyos sorsokat ábrázoljon, alapvető létkérdéseikhez kíván szólni. Tanú és tanulság (Fábry) akar lenni, súlyos korokra emlékeztető mementó, oldottabb időben. Sajátossá