Irodalmi Szemle, 1990
1990/10 - Hajdú István: A fenyőfa (elbeszélés)
Hajdú István ra is szeméthalmazo < állták el az útját. A kisebb kupacokat átugrotta, a nagyobbakat megkerülte. Rohadt egy város. A főtérre érve lasiított léptein, nehogy katonának nézzék.- Bisztos úr, bisztos úr, kérem - hallotta maga mögött. Hátrafordult, majd nyomban oldalra, hátha nem őt szólítják. Őt szólították. Öreg házaspár állt előtte karonfogva. Látott már sok öreget, de ilyen párt még soha. A sötét szemét-rekvizitumok, a kosz, és romlás közepette is szinte sugároztak. Az asszonyon kifogástalan, vajszínű gyapjúkosztüm barna gombokkal, a lábán a gombok színéhez tökéletesen igazodó cipő. Szemei nagyok, élénkek. A férfi magas volt és ősz. Szögletes arca, finom ívelésű ajka célratörő jellemet sejtettek. Vékony, aranyozott keretű szemüveget viselt. Posztókabátja védelmet nyújtott a hidetől. Bal kezében óriási fekete ernyőt tartott. Nem áztak, nem fáztak. Nagyon méltóságteljesek voltak így együtt.- Jó napot - szólt az öregúr. - Elnézést kérünk, hogy megszólítottuk, de van egy problémánk, és úgy gondoltuk, talán ön tud segíteni.- Én? Miben?- Tudja - folytatta az asszony -, itt a téren még nemrég állt egy óriási fenyőfa. Már néhány napja keressük, de sehogy sem tudjuk megtalálni. Nagyon fontos lenne a számunkra, hogy a nyomára bukkanjunk. Talán ön tud valamit?- Én, én - hápogott -, én nem is tudtam, hogy itt fenyőfa állt. Sajnos, sosem láttam itt fenyőfát. Nem tévednek? Biztos hogy itt állt?- Uram, mi nem tévedünk, mi a színtiszta igazságot mondjuk. Tehát nem tud semmit. Köszönjük, viszontlátásra.- Kinek fontos most egy fegyőfa? - gondolta. Továbbment. Egy helikopter szállt el fölötte, büdös fertőtlenítőszert szórva a városra. Patkányok, egerek, legyek, vagy az emberek ellen? Betért egy borozóba. A szemétben alagút volt kivájva, csak ezen keresztül lehetett bejutni. A helyiségben többnyire cigányok voltak. Hangosan, hadonászva beszéltek, az elfogyasztott bor még temperamentumosabbá, felindultabbá tette őket. A sisak tökéletes védelmet nyújtott kirohanásaiktól. Azt hitték, „biztonsági“. Letelepedett egy asztalhoz, bort rendelt. Megvárta amíg kihozzák, kihalászta belőle a koszt, rágyújtott, és számba vette a zsákmányt. Bőrtáskájából fokozatosan szépszámú könyv került elő. Az emberek már nem olvastak, így ha a könyveket nem égették el, egyszerűen az utcára dobták őket. Valószínűleg ez volt a város hanyatlásának az oka. A szellemiség degradálódása az olajoshal szintjére. Az „utcai könyvtárakban“ meg lehetett találni az egész világ könyvtermését. Kafka jól megfért az ementáli sajt maradványaival, A francia forradalom története az aimaboros fiaskóval, a Filmlexikon a kibelezett tévével. Sétái alkalmával összegyűjtötte a könyveket. Otthon olvasgatott, jegyzetelt belőlük, vagy egyszerűen csak a polcra rakta őket, bizonytalan időre. A bort egy hajtásra bedöntötte, aztán újra rendelt. Felütötte az egyik könyvet. Izsákot tárgyalta benne a szerző, tettének merészségét, vak hitét az Istenben. Nem szerette ezt az izsákos történetet. Becsapta a könyvet, a szerző nevére pillantott. Óvatosan az asztal alá csúsztatta. A második könyv már ránézésre is érdekesebbnek tűnt. Vörös alapon, szép fehér betűkkel volt kinyomtatva a szerző neve. Beleolvasott, majd székében hátradőlve bedöntötte a második pohár
