Irodalmi Szemle, 1990
1990/10 - Hajtman Béla: Miserere (elbeszélés)
Miserere sok, tányérok, zománcfoltos bögrék. Ágya fölött fakereszt. Lavórjába vizet önt. Egy fekete bőrkötésű könyvet nyújt felém. A foszladozó, vékony könyvjelző Máté evangéliumán kígyózik. Hólyagos talpa a vízbe csobban. A falióra tizet üt. Kertjének kivirágzott fáin verebek trilláznak. És ő mindezt nem hallja. A néni megtiltotta, hogy ide betegyem a lábam. Azt mondta, nem szabad megzavarni az öreg nyugalmát, a süketnémák megbabonázzák az embert. Cigarettával kínálom. Gyermeki mosollyal nemet int. A polcán heverő családi gyufára mutat. Leveszem. Másodszori sercintésre megparázslik. A szemébe nézek. Hirtelen a lavór szappanhabos vizére irányítja tekintetét. Mintha szégyellné halláskárosult- ságát és némaságát. Apóka, hogy az istenbe mutassam ki, hogy igenis szeretlek, jobban, mint a mogorva lányodat. „Ha nem fogja megölni a lányát, akkor ő teszi meg magával!“ - ordítom. Árca rezzenéstelenül az edényekről edényekre szálló darazsat követi. Az üzem portáján felügyelő tanárunkba ütközünk. „Bárót tartsátok meg! Te hülye, ne a fejét fogd!“ „Szilu, támaszd a kerítésnek!“ - Na, mi van fiúk, bezárt a kocsma?- Tanár úr, tudja, hogy van az, előleget kaptunk, meg aztán pilzenyi sörük van a késdobálóban, meg aztán ismerkedtünk egymással, tudja, hogy van, a sörrel közelebb kerülünk egymáshoz, meg aztán kur... marha meleg van, ilyen melegben nincs jobb a megpúpozott pilzenyitől... (Fogjátok már be a száját, mit magyarázkodik annyit.) ... tudja, hogy van. Hegyi mar... kurva sok, bocsánat, népdalt tud, folklórbuzi, táncháztalálkozókra jár, ugye Hegyi, énekeljünk a tanár úrnak, nagyon sajnálhatja, hogy nem jött velünk, nem baj, majd holnap együtt iszunk, tanár úr, Szilu meg nagy sportoló, pingpongbajnok, tavaly megnyerte a Csallóközi Kupát, igaz alapiskolások között, és marha jól biliárdozik, tudja, a piros golyó duplát ér, képzelje, balkezes, bal kézzel elporolta a Csallóközt, Hegyi, énekeljünk már valamit a tanár úrnak.- Na, most már egy szót se, Sipi, tűnjenek gyorsan zuhanyozni, aztán be az ágyba, holnap korán kelnek. Na, nyomás! „Szétverem a pofád, te rohadt, adok én neked alapiskolásokat, meg Csallóközi Kupát, mit járatod a szádat állandóan, rohadt szófosó!“ „Ne bánts, Szilu, tudjátok, csak azért dumáltam annyit, hogy kimentsem magunkat, hisz én vagyok a legjózanabb.“ „Bobo, kölcsönözd a szappanod, neked mindig finom gyógynövény-kivonatod van, utána ki is nyalhatjátok." „Fiúk, most mennek a csajok zuhanyozni. Gyertek a tetőre.“ „De jó ötlet, nézzük meg Hegyi nőjét!“ „Hegyi, lefeküdtél már vele? Milyen neki?“ „Ugyan már. Hegyi nője, azért nem érdemes fölmászni. Most megy a mesternő, neki jó öblös didije van. Gyere, Bitang, megnézzük, hagyd őket, látod, mind impotens.“ „Bobo, kösz a szappant.“ Ágyba gyűröm magam. Szemüvegem bepárásodik mentadent leheletemtől. Az alattam fekvő már megint tornázik. A szekrény mellettiek most indulnak éjszakai műszakjukra. Csendben topognak a gumipadlón, fel ne ébresszék az alvókat. Alig beszélnek, suttognak. Észreveszik, hogy figyelem őket. A legkisebbik „dobre spinkaj“-jal búcsúzik. Csak négyen vannak szlovákok. Rendes gyerekek. Mi itt duhajkodunk, ők meghúzzák magukat. Itt-ott szóba elegyedünk velük, de Sipi befagyasztja őket. „Tudjátok, chlapci, mi beszéljük a nyelveteket is.
