Irodalmi Szemle, 1990
1990/10 - Hajtman Béla: Miserere (elbeszélés)
Hajtman Béla de azt miért kössem az orrotokra, hogy Bohónak megiszom a parfümjeit, viete, my sme kamarád, dobrí muzikanti.“ Sipi, ha berúg, makaróni nyelven beszél. „Viete, ahány jazyk, toľko ember.“ Sipi a szólamai után kezet fog velük, aztán jól hátba csapkodja őket. „Viete, Christian Dior meg bolgár rúzsa, ne higgyétek, chlapci, hogy a nemzetet előttetek magyarul fogom ócsárolni. Gondoljatok, amit akartok rólam, de higgyétek el, ha valamelyik ostoba magyar indokolatlanul nektek ugrik, én levakarom rólatok, az hétszentség. Annyit hangoztatjátok, hogy a többséghez kell igazodni. Mi itt vagyunk nyolcán, alkalmazkodjatok. Ha nem akartok megtanulni magyarul, akkor hallgassatok, és ne erőszakoskodjatok tudatlanságotok miatt, és ne küldjetek el za Dunaj, mert mi itt születtünk, és itt is akarunk meghalni, és ne feszegessétek a történelmi múltat, egy hazába csöppentünk, ha nem is szeretjük egymást, legalább viseltessünk egymás iránt tisztelettel, dobre? No choďte do práce a zajtra ideme na pivo.“ A szomszédos alsó ágy felé fordítom fejem. Hirtelen észbe kapok. Bobo fapapucsaiban szaladok a porta felé. Báró a kerítés előtti gazban hever. „Báró, ébredj, gyere, jól beseggeltél.“ Kinyitja a szemét, rám mosolyog, mint aki a szeretőjéhez fordul kéjálmai után. „Hegyi, hogy is van... A doktor is azt mondta, vizet ne igyák soha...“ A Hegyfarki Kisebbségi Értelmeszesedés Techno-, Ariszto-, Demokrata Kul- túregyletének anyagi támogatása jóvoltából fekszem itt az amatőr színjátszó csoportok seregszemléjének városa Közös Európai Ház (KEH) szállodájának 394-es szobájában. A csehszlovákiai magyar költőnek Deprimeros márkájú foszforeszkáló órája kora hatkor csörgött. Magára vette a fehéren csíkozott szürke öltönykabátját, amelyen jól mutatnak a szabadságtól független politikai agypártokat és jelszavakat hirdető, szürkétől mentes, színes kitűzők. Az Ifjú Cserkész (ICS) „tartsunkössze“ mozgalmától kezdve a Síron Túliak Társaságáig (SITT) - koporsóból V-t mutató koponya - az összes mozgalom, kezdeményezés, szövetség és fórum többnyire kör alakú műanyag plecsnijei befedik, szarvasbőr cipőjének orrától a műbőr kalapjának ormáig. „Tudod, fiam, így legalább nem kötnek belém. így vagyok univerzális, mondhatnám, költő lévén, összeurópai.“ Mondotta vala a csehszlovákiai magyar költő az óra csörgése után tíz perccel, pontban a Közös Európai Ház szálloda harmadik emeleti, 394-es szobájának ajtócsukódásakor. A hűtőszekrényben pezsgők sorakoznak, az asztalon két pohár érinti egymást. A fürdőszoba tükréből táskás szemű, fésületlen, borostás arcú, aszalt bőrű huszonéves forma néz rám. Kiöltöm a nyelvem. Ő is. Mi vagyunk. Én vagyok. Ablakot nyitok. Alólam iskolatáskás gyermekek tűnnek el a lépcsőházak hűsé- ben. A játszótér fakult zöldjén joghurtos dobozt bukfenceztet a kora délutáni szél. A szomszédok erkélyén egy kiteregetett kockás ing lengedez. Fölöttem megszakítottan mély, slejmes köhögések hallatszanak. A lépcsőház liftajtajának nyikorgása olajozatlan biciklilánc hanghatását kelti. Naptüzesítette, kába szédülésébe bódult testem a szeretkezések csecsemőillatot árasztó ágyba ernyed.
