Irodalmi Szemle, 1990

1990/10 - Soóky László: Egy kő (vers)

magányosan és kollektíve is közelítő képzavar pecsenyék sütögetése lappangó tüzek itthon a legidegenebb idézetek parancsokból és átkos korparancsokból tartalékosból lett ügyeletesek ismerős jelenség megbízhatóan magyar nagy vatrák a nagy hegyeken kiagyalt bársonyos inkvizíció ösztönös védekezés áldott áldott vagonipar berácsozott természetes határ bizony barátaim örökös mimóza táborverők ha benn a bárány és künn a farkas hisz egyszer germán másszor meg szláv jó latin pásztorok ólmosbot éles fokos kurta buzogány meg vagyunk mi jól kefélve uram azt sem tudom hogy maga kiféle trotylik repülőtéri nyelves csókjai hamisítatlan elkutyult internacionalizmus jóval krisztus még jóvalabb bábéi után eljövendő reinkarnált állapoton ha majd ďufáš dobos lesek gondolkodó tárgy és kiemelkedő jellem mad’ari za dunaj olvasom a plakátköltészet remekét túltesz rajta a mad’ari do plynu talán szellemesebb a mad’ari do dunaja a dunának is jobb lenne már nem lennie algásodik önmagát rekeszti kimaradtunk tam tatok a világból komolytalan dereglyét ácsolok a nádasok mélyén tikkadt és szomorú ez a mocsárvilág kialudt lidércfény szűkölő lidérc kiszáradt a kút is mondják izsán radványon mocson karván „a duna mentében nagy hadak vonultak“ kiapad a szívünk is noha csordultig volt „csillagos katonák mellükön virággal“ leszigeteltettünk amott a romhalmaz faluk „telitűzdelték az ágyúk lomha testét“ emitt a kicsupált ligetek erdők „barkás fűz gallyával zöld leveles ággal“ északi és déli balkán pogrom-eufória bátor