Irodalmi Szemle, 1990

1990/9 - Tőzsér Árpád: Egy író-politikus növésterve házban és regényben (Dobos László hatvanéves)

Egy író-politikus növésterve házban és regényben

jut eszembe), akik politikusokként is írók tudtak maradni. Te hogyan akarod magadban, majdani műveidben'a politika és az irodalom ellentmondását föloldani?- Ez olyan önmagam helyzetére döbbentő kérdés, adottságaimat kinagyító tükör-felei az író tűnődve. - Mit csinál? Mit cselekszik? A régi kisiskolákban elemi kérdésekkel vezették be az ige tanítását. Egyidejűleg - lehetne az életem egyik kulcsfogalma is; ha az állandó sietésnek lennének szünetei, morzsolgathatnám is magamban e szót. Politika és irodalom, író-politikus, politikus-író: kettősség, kétféle állapot, eltérő s nehezen egyeztethető törvényekkel. S miért teszem? Miért vállalom? Használni akarok, tágítani akarom életünk mozgásterét. Évtizedek óta a teretlenség fojt, a falak, a partok, a mezsgyék közelisége, a keskeny parcellák, tehetségünk mellett viszonyaink szűkössége, kicsinysége.

S persze, közben élethosszig tartó kísértés az irodalom - ez lelkem álma. Az irodalom számomra szenvedély és megnyugvás, szemlélődés és izgalom, elmondás kényszere és a tiltással folytatott küzdelem, s örök birkózás az ismeretlennel... Szándékom szerint mindig az irodalom hajójára szállók, s mégis a politika kikötőjébe érek. A politika a felgyorsult idő, a napi cselekvés műfaja. Kis közösségek, kis népek, nemzetek létműfaja. Kis nemzetek közegében elég lementeni a hálót, s mennyi politikus fej bukik felszínre egyszerre, hány elvetélt miniszter mondja, mondja programbeszédét. A politika s irodalom egyidejűleg nyilván nemcsak külső kényszer, hajlam kérdése is.

S itt van a történelem forgása! Van szerencsés idő, amikor a tömegek társadalmi cselekvésének is meghatározó területe a politika. Az én életemben ilyen volt a hatvanas évek és hát a mostani idő is, a nyolcvanas évek vége. A politika most a társadalom indulata, a fejlődést, a holnap másságát meghatározó tényező, s egyben korszakos gondok kezelésének eszköze is. Hogy lehet ezt az irodalom, pontosabban: csak az irodalom páholyából nézni? Egyáltalán: hogyan lehet kívül maradni e nagy sodráson? Persze, embere válogatja. Abban a reményben ügyködöm, hogy valamit be lehet hozni késéseimből, s az irodalom majd aztán következik... Tudom, ez önámítás. Öncsalás. Elodázása annak, amit minden nap cselekedni kellene - az írásnak. Veres Péter oktatott egyszer: Egy napra se hagyd ki az írást, fiam. A kihagyásokat nem lehet pótolni, behozni sem.

A politika az irodalom számára: adó, elveszett idő. Politika és irodalom ellentmondásait, dilemmáit így tudom csak feloldani, az irodalom rovására. És ami szépirodalmat megírok, megírhatok, azt belepi a közéleti, közösségi gondok láza. A szövegek mögött ott van a publicisztika, a krónika, a dokumentum... Sok mindennek értelmét, amit teszek irodalomban és azon kívül, majd a nagy összeadás ítéli meg.

A politikai élet engem elég ritkán enged magához, évtizedenként vagy még annál is ritkábban. Mint a büszke nő a szerelmet. De most benne vagyok a fejem búbjáig. S várom azt a nyugodt állapotot, amikor megtekintem a horizont legtávolabbi pontját, s telefonok, hivatal, lihegő sietség, százféle kötelesség nélkül elindulok, s egyedül megyek ki a tengerre, hogy megfogjam a nagy halat.

Távoli pont, egyedül a tengeren, nagy hal - tudom, mire céloz az író. Nemrég az egyik norvégiai útjáról beszélgettünk. (Leánya, Éva Norvégiába ment férj-