Irodalmi Szemle, 1990
1990/9 - Tőzsér Árpád: Egy író-politikus növésterve házban és regényben (Dobos László hatvanéves)
Tőzsér Árpád S történt mindez a legendás hatvanas években, a miniszoknya, az áramvonalas nadrág, a beatlesek s mindenekelőtt: a reformok, a nagy tervek és nagy alapozások évtizedében, amikor is úgy tűnt, hogy az irodalomban, a politikában, szóval a társadalomban immár minden lehetséges, csak tehetséges és vállalkozó szellemű férfiak szükségeltetnek hozzá. Dobos László ennek a reformkornak a neveltje és mozgatója volt. Mondhatnám: elemében érezte magát ama megbolydult időben. S azt hiszem, senki sem csodálkozott rajta különösebben, mikor 1969-ben, mikor irodalmunkban a legszükségesebb alapozó munkálatokat immár befejezettnek látta, átlendült a politikába. A szlovák reformkormány tagjaként, jól képzett ifjú szakembergárda élén most az egész szlovákiai magyar társadalom, intézményrend alapozását vállalta föl. Nem az ő hibája, hogy nemigen jutottak tovább a fölvállalás tényénél. Jött a „sötétség kora“, a megaiáztatások ideje, mikor a korábbi koncepciózus iroda- lom- és társadalomtervező napjában hallhatta (különböző variációkban), amit a mindenható szlovák kultuszminiszter famulusa (aki később - minő véletlen! - maga vette át a tárcát) üzent neki a nyolcvanas évek elején: Dobos örüljön, hogy kenyér van a kezében! > Nem tudom, minek örült Dobos a hetvenes és nyolcvanas évek kilátástalan, levegőtlen világában, csak azt tudom, hogy a „normalizátoroknak“ nem sikerült megtörniük, hogy ezekben az években írja a legjobb regényeit, az Egy szál ing- bent s a Sodrásbant, s hogy 1989-ben, a novemberi fordulat után úgy veszi át (vagy vissza?) a Madách Kiadó vezetését, tele energiával, tervekkel s (a szó aktuális értelmében is:) vállalkozó kedvvel, mintha közben el sem telt volna húsz keserves esztendő. S ez az örök tervező-vállalkozó író, Dobos László most íme hatvanéves. Azt mondják, az élet csúcsa a krisztusi kor, a harminc-harmincegyedik életév. Én azt mondom, hogy az életnek két csúcsa van: a harmincadik s a hatvanadik életév, s a kettő között olyan fennsík terül el, amelyet (s a teljes életet) éppen e második csúcsról lehet a legteljesebben belátni. S kitűnő a kilátás innen az élet további szakaszaira is! S mivel Dobos László életében ez az írás eddig inkább csak hátra nézegetett, engedje meg az olvasó, hogy most ugyanott kicsit előre tekintsünk. S hogy ebben az előre tekintésben segítségül hívjam a legilletékesebbet, magát az írót. Püspöki háza udvarán teszem föl a ritkuló-ősz sörényű, de szálfaegyenes jubilánsnak a kérdést:- 1969-ben, amikor az irodalomból a politikába lendültél - ha szabad így mondanom -, nekem a lendület erejéből úgy tűnt, hogy az irodalomnak egy időre hátat fordítasz. A történelem aztán nagyon gyorsan visszairányított a tollhoz. Most, húsz év elteltével kicsit hasonló a helyzet. Képviselőként megint tagja vagy az ország legfelsőbb vezetésének. Csak most ezzel egyidőben - könyvkiadónk igazgatójaként - irodalmunk szervezője is vagy, arról nem is beszélve, hogy leadás előtt áll új esszéidnek, a szlovákiai magyar irodalmat és a szlovákiai magyar társadalmat egyszerre tervező, féltő írásaidnak a gyűjteménye. Úgy tűnik, a jövőben tudatosan akarod vállalni az irodalom és politika egyidejűségét. Csakhogy az irodalom és politika viszonya nagyon ellentmondásos valami. A világirodalom alig ismer egy-két írót (nekem hirtelen csak Malraux és Semprun
