Irodalmi Szemle, 1990

1990/9 - Tőzsér Árpád: Egy író-politikus növésterve házban és regényben (Dobos László hatvanéves)

Egy író-politikus növésterve házban és regényben

(Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a 60 éves Dobos Lászlót)

Dobos László pozsonypüspöki háza olyan, mint egy takaros kisregény: jól komponált, valahogyan mégis beteljesületlen. Van kertje, kerítése, udvara, az udvaron fészerféle, az udvar gyepe gondozott; a ház, mint egy tágas gazda-ház: pitvarral, tisztaszobával, a szobák alatt borospince - csak a gazdafalu, a gazdaház hiteles környezete hiányzik az épület mellől visszavonhatatlanul. A falu díszletei helyett, a kisregény-háztól alig száz méterre, a főváros toronyházai me- redeznek. Talán a beteljesülhetetlenségnek, az átmenetnek erre az elégiájára utal a Dobos-tanya lapos, városias teteje.

Szóval Dobos tudja, hogy a kisregény: szintézishiány, s mint minden hiány: elégia; tudja, hogy itt, a városban - hiteles környezet és hiteles funkció nélkül - a parasztháznak csak az illúziója lehetséges, nem is próbált tehát autentikus parasztházat építeni, de azért háza minden szegletét, minden eresztékét a parasztporta célszerű takarossága hatja át. Mint ahogy a kisregény sem azért kisregény, mert kicsi, hanem azért, mert bizonyos műfaji sajátosságok megkülönböztetik az egyéb regényformáktól.

Dobos Lászlót már valamikor az ötvenes évek közepén, megboldogult főiskolás koromban is ilyen tudatos, sőt: irodalomtudatos építkezőnek ismertem.

Irodalomelméletre oktatott bennünket a főiskolán. Méghozzá meglehetősen liberális irodalomelméletre. A szocialista realizmusról például bevezetőben eny- nyit mondott nemes egyszerűséggel: Glúposzty! - Ugyanis 1956-ot írtunk, a XX. kongresszus fordított egy lapot az irodalomelmélet könyvében is. Budapesten a gépfegyverek pattogó pyrrichiusokban írták a forradalom nagy versét, s az éppen egy moszkvai tanulmányútról hazatérő fiatal tanársegéd valamelyik forradalmár szovjet irodalomtudós véleményét idézte nekünk a fenti formula segítségével, láthatóan nagy élvezettel és egyetértéssel.

Dobostól, az irodalomteoretikustól, a még éppen csak konstituálódó irodalmunkat széles összefüggések közé helyező tanulmányírótól - bevallom - akkor azt vártam (s várakozásommal valószínűleg nem voltam egyedül), hogy ő lesz irodalmunk (igazi irodalmunk, mert az addig létező Sovánka és Közös út-féle sematikus irományokat mi, akkori fiatalok természetesen nem tartottuk irodalomnak), szóval Dobostól azt vártuk, hogy ő lesz irodalmunk tervezője, alapítója. Valahogy úgy, ahogy Puskinról írta Németh László: „ahol egy elmaradt vagy visszaesett nép eszmél rá, satnya irodalmát szemlélve, szégyenére“, ott „egy-egy