Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - FIGYELŐ - Puntigán József: Vendégeink Kárpátaljáról
A kezdeti időszak „fenntartója” az első nemzedék: a még ma is alkotó Balla László és Lusztig Károly, Kovács Dénes, Csengery Dezső, valamint a Magyarországra települt Kroó László. Hozzájuk sorolható még a mai napig alkotó Szalai Borbála, a gyermekirodalom művelője, továbbá irodalmunknak az e generáció előtti képviselője, Sütő Kálmán, akinek 1946-ban Beregszászon jelent meg könyve. S nem szabad megfeledkezni az irodalmi és művészeti életért sokat tevő Sándor Lászlóról sem. A második időszak képviselői közül sokan ma is alkotnak: Balogh Béla, Ferenczi Tihamér, Nagy Zoltán Mihály és mások. E korszak legjelentősebb évei a hatvanas évek végére esnek. Ekkor alakult meg a Forrás Irodalmi Stúdió, Balla Gyula, Vári Fábián László, Cselinszki József, F. Kerekes András, Fodor Géza és mások közreműködésével. A harmadik időszak képviselőinak gerincét a József Attilások alkotják: Finta Éva, Füzesi Magda, Dupka György, Horváth Sándor, Balla D. Károly és a többiek. Lehetőségeik 1981-től kezdtek kibővülni, ekkortól vált az antológiák, könyvek kiadása úgy-ahogy rendszeressé. Ehhez hasonló rajzás a közeljövőben nem várható. A mostani huszonévesek közül Kőszeghy Elemér, Tari Béla, Korintusz Kálmán nevét lehetne megemlíteni. A mai modern irányzatok — neoavantgárd, szürrealizmus — csak távolró-l érintik a kárpátaljai irodalmat. Olvasóközönségünk kicsi! Ezen törekvések „eredményeit” magyar lakosaink többsége nem értené meg. Olyan könyveket kell írnunk, melyek élet- közösségünkben életképesek. Másképp fogalmazva: „Érthetően, embereknek kell írnunk!” Könyvek? A Kárpáti Kiadó saját gondozásában megjelent kötetein túl az utóbbi években közös kiadásban — magyarországi kiadók és a Madách — is ad ki könyveket [eddig 535 kötete jelent meg kb. 15 millió példányban). Az utóbbi évek terméséből megemlíthetjük Balla László Totális fényben s A legjobb parancs c. novellásköteteit, Lusztig Károly Tükör c. kötetét, a Lendület c. ifjúsági almanachot s verseskötetek sorát [Balla D. Károly, Füzesi Magda, Sütő Kálmán, Finta Éva stb.). Ezeken kívül említésre érdemes még a Balogh Edgár riportszínhelyeit bejáró Dupka György—Horváth Sándor Múltunk és jelenünk, valamint Szikszai Aladár Sorsunk a kezünkben van c. társadalompolitikai kérdésekkel foglalkozó kötetét, továbbá a Kalendárium 1988-at, amely szintén több érdekes írást tartalmaz. Milyen a színházi élet, van e rá igény? Egyértelműen elmondható, hogy van rá igény. Jól példázza ezt a magyarországi Móricz Zsígmond Színház vendégszereplése Kárpátalján. Három előadása telt ház előtt zajlott. Profi kárpátaljai színház nincs, népszínház Beregszászon működik. Kísérletek történnek arra, hogy vagy ez a színház váljon profivá, vagy Ungvárott, az ottani ukrán színház mellett, alakuljon profi magyar csoport. ígéretet kaptunk arra, hogy a kijevi Dovzsenszko színészképző főiskolára felvesznek 12 kárpátaljai magyar jelöltet. Más kérdés, hogy a színészetet itt ukránul kell megtanulniuk. Lehet-e beszélni kárpátaljai képzőművészetről? Vannak tehetséges fiatalok, de csoportosulásról nemigen beszélhetünk. A terület művészei között sok olyan magyar van, aki papírjai szerint nem az, Soltész Zoltán, Habda László, Táskái Antal és még néhányan. A legtehetségesebb kárpátaljai művészünk Szlovákiába, Kassára költözött. Duncsák Attila ismereteink szerint vezető helyet tölt be az itteni művészeti életben. Képzőművészetünket a Szovjetunióban külön iskolaként jegyzik. Modern és az utóbbi időben felszabadult törekvések jellemzik. Sajnos azonban gyakran kell tapasztalni azt is, hogy sok jó képességű festő a mondanivaló nélküli, a közízlésnek behódoló — giccses — festészetnek hódol.
