Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - Kulcsár Ferenc: Feljegyzések Beethovennek (részletek; versek)
suhintás és sújtás, ütés és dobbanás, naponta, óránként, lépteim közén, míg járok a holtak virágzó kövén. Arcodat nem merem mégse felmutatni, nem merek a kopár hegy kövére zuhanni, valami rettenet hálózza testemet, szálló, szárnyas fátyol fog körül engemet, évezrekből sövítő félelem, elmúltakból omló veszedelem, félek, hogy a szívem leigázza, csillagútról ledönt áradása, s megszűnők jövő-jelt, jövő-dalt nemzeni: mégis, szívünk egymás szavaival teli. Gyökereim nélküled a földre felbuknak, köves szavaim, jaj, bennük meg elbuknak, terhes-nagy gyümölcse a napnak ledobban, s a tél, a rozmárhasú, az is csak betoppan. Nem merem életem dallal elmúlatni. Nem merem szívemnek dalod felmutatni. Tudom, verset már sose írnék, ég haját ijedten ki nem bontanám, ha életünket, sorsunkat mondanám, s ősrégi dal, mondóka gyúlna benn, viharos tengerre küzdeném magam, morzsolják erők, örvények el szavam. Isten szája nem bír csalásra már, ágyú pofája sem, nincsen oly virág, dolgok motyogása, a bukás, a vágy ki nem fog arcomon, kezemen, ölbe, fénybe, tűzbe temetkezem. És elmegyek, vegyülni, mint a nép, dér csípje arcom, mossa kökény teje, csillanva majd e csilló töredék lángra kap, és látszik gépek feje: fém fogsoruk vacogva összekoccan, szegény vasak, rég nem leszek ottan. gyöngéd pokolra, hol madár tolla lángol, ember-fiú, kit asszony összefűz ág-boggal s fakéreg szaga száll a számból. 1975—1988
