Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - Kulcsár Ferenc: Feljegyzések Beethovennek (részletek; versek)
a hegedűk fatörzse s a fák vonó-ágai felett. Valaki sír, isten bércét, a hághatatlant járja, tövissel sebzett szomorú szája dalba kezd: A fű a kopár hegyet újra lepni vágyja, s fagyban öltözködne csupasz szőlőgerezd. Már indulok, a születésem lázasan egyre hív, már útra keltem — mindig azt a tájat... Emelkedőt, csúcsot űz a szív. Szívem poklaiban rabok, láncra vertek irgalmatlan, vad ütések között fejtik, fejtik a vérrögöt... Az aranyat, mely alája rakódott... Nem maradhat, csak a jövőm: ág-bog lombod virágzón ott. Csak a lombok s dús virága omlik széjjel a világba, csak az, csak az, csak az virágzik, reménységem abban ágzik. Lángos ösvényen hogy futok! Valaki sír: meg nem halok! Hol a patak tűzbe ömlik, testem partján oda omlik, ahol bundás vad vicsorog, gímes testem oda lerogy, s óriás méh, rám száll zenéd, csillag-tajtékos, tüzes ég. Holtak kövén járok meztelenül, naponta benső, arany dobbanással, óránként verő, boldog dobbanással, léptek közén dobbanó, óriás dobbanás, mint az egek ökle, mint a nap gyümölcse, zuhognak óriás, boldog dobbanások: gyémánt-sújtás mellem égboltjára, óriás suhintás testem vér-szobrára,
