Irodalmi Szemle, 1989

1989/9 - Hizsnyai Zoltán: Danse macabre (folytatás)

s a hájas föld bőre alá üstöké sustorogva benő, mint a húsba egy rendetlen szála a szakállnak, s teteme a zsírpárnából, ahová ágyazva vagyon, kifakad, akár a mitesszer, és ezerszer elfeledett tagjait súlytalanul, gomolygő ködbe fogva vonja tova, amikor kóbor lelkek lengnek a likas légben dongva, akkor hamvamban halódó lángom én is lelkemre rántom s konok kriptámból kilépve kiáltom: íme, vagyok!

Odahagytam vénséges gyermekségem, a tűzre köptem minden csontom, és: íme, vagyok!

Besoroztattam a lelkek légiójába, és íme, erős vagyok, bírom a hosszú menetelést, a strázsát, állom a harcot a szellem szülötteinek oldalán, ott, ahol nincs vakmerőség, mert nincsen vakság, és mert gyémántba metszve látni a fogalmakat, és kitapinthatóak a gondolatok — néma a hit.

Nincs miben hinni, mert mindenki részese s tárgya a csodának, mely maga a lét, s szellemkezével mindenki megérintheti a malasztot sugárzó magot, az önnemzéssel mindenhatóvá modulált centrumot, s hét burkán átbújva magát a Célt, a lét értelmét megtestesítő Tökélyt tapasztalhatja: a kéjt, mely az éjt csillagossá oltja.

Mégsem részegedik meg a lélek, mégsem veti alá magát az egybemosó akaratnak, hanem, részesülve belőle, ő maga mossa magába a mindenséget, és maga is segít sugározni, tágítani, alakítani a létezés kánoni rendjét, merítve belőle, és visszacsorgatva lassan, mert ő, a lélek is él, s mineműségének

akcentusával akcelerál — fokoz, s a sűrűjébe hanyatlik,

és megmártózva benne, irtózatos erővel

tépi ki magát, hogy láthassa az Egészet,

de az élőt nem ismeri el késznek

— újabb és újabb halálokat oszt és akkumulál.

Ami születik, idejét mind csak azzal tölti, hogy meghátrál egy újabb élet elől, és lassacskán kifarolva a létből új, mélyebb, tüzesebb fényre ébred, melegebb közelségre, s mindegyre kevesebb terhet cipel a lélek, apad a hús, kevesebb csont húz, s a szellem egy nagy, szervetlen szervben nyer bőséges teret.

Ezért lehet ez a felzajdult szála, ez a nemzőkedvek hevétől feszülő bálterem, ahol hevesen kavarogva vágtat a verejték a vájatokban,