Irodalmi Szemle, 1989
1989/8 - KRITIKA - 7X1X7: (Tőzsér Árpád, Hajtman Béla, Lacza Tihamér, Tóth Károly, Hizsnyai Zoltán, Balla Kálmán, Szigeti László Grendel Lajos Bőröndök tartalma c. könyvéről)
denség ábrázolásában, ebben az Irreális, elérhetetlen célban jelölte ki. Grendel Is engedett a kísértésnek, annak, hogy a prózának, ha teljességre (mindenségre) törekszik, végtelenné kell válnia, ugyanakkor tudatosította, hogy amiként a teljességre törés pillanatában halhatatlanság- és szeretet-érzetünk is végtelen — vagyis megszűnik, feloldódik, belehal abba, amire (akire) irányul —, a nyelvvel folytatott küzdelemmel is ugyanez a helyzet, a nyelvi variálhatóság végtelenje is ugyanígy működik. 4. Grendel a Bőröndökkel ezért lemond a mindenség ábrázolásáról, lés belátja, elismeri, hogy a nyelv egy ponton túl már nem az 0 témaköre (azon a ponton túl, ahol az irodalom lingvisztikái, nyelvi paraméterekkel is foglalkozva túllép klasszikus hatáskörén, tudományos megalapozotttságú filozófiává válik, irodalmon túli irodalommá, amelynek nem az érzékletesen ábrázolt emberi lélek s annak racionális ős érzelmi szükségletei, hanem a filozófiai spekulativitás lesz a fő témája), ugyanakkor rendkívül érzékletessé teszi a mindenség lehetőségét: a Bőröndök valódi tartalmát, ami nála a szabadság lehetőségével egyenlő. 5. Persze, föltehető a kérdés, hogy Grendelnél az irodalmi nyelv végtelennek mutatkozó véglegessége nem is magára a nyelvre, hanem írónk irodalmi gondolkodására vezethető vissza, s ennek tulajdonítható, ha nyelvről van szó, ironizál, és beismerve tehetetlenségét szkepszisbe merül — csakhogy olybá tűnik, nála az nem az írónak, hanem annak az irodalomnak a szkepticizmusa, amely már kipróbálta a Robbe-Grillet-i, Mészöly Miklós-i értelmű filmes módszert (a tárgya szerinti absztraktot az érzékletesség leplébe bújtatni), ős rádöbbent, hogy a magát realitásnak feltüntető absztrakt mögött is absztrakt húzódik, vagyis olyan konkrét, amelynek önmagán (a nyelvi variálhatóság végtelenjén) túl nincs más jelentése. 6. És a teljességre törekvő próza végtelenségkeresésének megközelítéséhez talán hiba lenne figyelmen kívül hagynunk, hogy Grendel annak a Jorge Luis Borgesnak ajánlja írását, aki az eleai Zénón teknősbéka-paradoxonjáról fogalmazott esszében ezt írta az idő és a tér ős testi létünk realitásait egyaránt fenyegető paradoxonnal kapcsolatosan: ,,e zűrzavarért egyetlen szó, a végtelen a felelős, az a nyugtalanító szó (később pedig fogalom), amelyet félve alkottunk meg, s amely ha egyszer beférkőzik egy gondolatba, azt nyomban szétveti s elpusztítja”. 7. Grendel prózaírói, prózaszervezeői szemlélete nagyon bölcsen kerül minden, mások által már megjárt, önpusztítással fenyegető zsákutcát, ami azonban korántsem jelenti, hogy a jövőben nem tévedhet be ő is a sajátjába; ugyanakkor bizonyosnak látszik, hogy megmarad az irodalom érzékletességén belül, s nem lép át azokba a lingvisztikái és filozófiai tartományokba, ahol csak kevésbé érzékletesen mutatható be a szeretet, a szerelem és a halál, azok a magánügyek és intimitások (a Bőröndök ezt az utat vetíti elénk), amelyek nyerjenek Grendelnél bármilyen spekulatív prózaszervezői jelleget — mindig a törékeny emberi lélek érzékletessé s így hitelessé tehető szféráján belül maradnak.
