Irodalmi Szemle, 1989

1989/8 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Egy tudós krónikás irodalmi esszéi

Címében is belső tartalmára utal a kötet Tájékozódási pontok fejezete — a benne szereplő írások különböző irányokat, érdeklődési megnyilvánulásokat és elmélyülést jeleznek. Történészi és eszmetörténeti, történeti-ideológiai érdeklődésének enged teret Koncsol Rousseau-tól a Pilvax kávéházig című esszéjében. A francia és a magyar felvilágosultak legjobbjainak tanaira támaszkodva boncolgatja a hatalom, az elnyomás, a szabadság, a reformok genezisét és hatásának problémakörét. Számára Széchenyi Napló]sí a vezérmotívum a forradalom kifejletéhez vezető úton, melyhez a szerző nemcsak érzelmileg kötődik, hanem tudatosítja azt is, hogy elődeink hasznos cselekedetei (éppúgy mint mulasztásai és sikerei) befolyásolják a leszármazottak helyzetét és állapotát. Nem véletlenül foglalkozik a magyar reformkorszak vezéregyéniségének feljegyzéseivel; szellemében maga sem forradalmár, annál inkább reformer, aki a szellem teljes megújhodását hirdeti, s ennek minden gátló tényezőjét mélyen elítéli: „Történelmi tapasztalataink szerint nincs ostobább és öngyilkosabb dolog a gondolatszabadság elfojtásánál, a gondolatcsere korlátozásánál, cenzúránál, mert a teljesen szabadon kifejtett gondolat és a szabad vita az orvosi látlelet szerepét tölti be a társadalom életében, nélkülözhetetlen küldetése van, a társadalmat a folyamatos reformok felé ösztökéli, s elejét veszi minden forradalmi robbanásnak.” Eszméjével, mely a kiteljesedett alkotói demokráciát hirdeti, fenntartás nélkül azonosulhat olvasója, a történelmi idők tanulságaiból levont konzekvenciáit pedig elfogadhatja, mert azok az emberi remény éledését és a felemelkedését sugalmazzák.

E fejezet másik eszmei irányultsága Bartók Béla műve felé tereli az olvasó figyelmét [Bartók, a humanista; A példamutató Mikrokozmosz). Koncsol nem az „antinacio- nalizmus és szellemi antifasizmus egyik magyar vezéralakját” igyekszik bemutatni Bartók személyiségében (mint tették már többen előtte), hanem azt a „kölcsönösen ható kapcsolatot” eleveníti meg plasztikusan, amelyben „a zene és a tiszta eszmei-gyakorlati humanizmus” hatott egymásra. A nagy magyar zeneszerző hatkötetes művét, a Mikrokozmoszt vizsgálva végül is az irodalmár hasonló művészi élményt kereső sóvárgása kap hangot, hiszen a nagyszerű bartóki példa hiánya a magyar irodalmi kultúrában fehér foltot jelez. Koncsol felfedezéseket tesz, mélymerüléseket végez a történelemben, a zene világában, a társművészetekben, de a hangsúly sosem tolódik el az irodalomról. így „tájékozódási pontjai” között is „primus inter pares” szerep jut neki. Konkrétan József Attila „Költőnk és kora” című kései versének részletes, új szempontokat felvető, a budapesti Kossuth Klubban elhangozott elemzése .. szublimálom ösztönöm...”!, illetve Weöres Sándor Öcska sírversek (Itt nyugszik W. S.) című darabjának jelentésértelmezése jelenti az alkalmat arra, hogy elemzői tehetségét megcsillogtassa. Mindezek mellett hiányolnánk a műfordító Koncsol László jelenlétét, ha a fejezetet nem egy műfordítással foglalkozó írás zárná (A fordító utószava], amely a Mélyföld (A jugoszláviai szlovák költészet antológiája) címen megjelent kötethez készült. A szerző nemzetiségi irodalmunk egyik legautentikusabb műfordítója, több nyelvből fordít verset, prózát, tudományos szöveget, de mindre Jellemző a más irodalmakba való eleven bekapcsolódás szándéka, a legmagasabb rendű „szellemi közlekedés” útjainak és módjainak feltárása.

Végül szükséges külön szólnunk Koncsol László esszéinek és tanulmányainak jellegéről. Mindig vállalja azt az igényt, hogy írásaiban a dolgokról elmondja „magán- véleményét”, taktikai meggondolások nélkül „kiteregeti lapjait”, s ezzel a közös kasz- szát akarja elnyerni”. Senkit nem akar megbántani, és senkit sem akar dicsőíteni. Feltételezésünk szerint Koncsol azért vonzódik az esszéhez, mert az a műfajok közül a legtöbb alázattal közelít az élethez és az alkotásokhoz. Választott módszeréből kiérződik egyfajta szkepszis, amely alkalmasint a gyakorlatban élő kritikai metanyelv alkalmassága iránti bizalmatlanságot is kifejezheti. Szemüvegén át a művek hiánytalan megfejtésére és megértésére törekvő elvont irodalomtudomány lehetőségei e szempontból végesnek látszhatnak, s a racionális módszerek arra lehetnek elégségesek, hogy főként a művek ismétlődő jegyeit vegyék számba. Az esszé viszont a művészi vallomás lehetőségeivel képes megragadni az egyedit és a megismételhetetlent, s ha valódi egyéniség műveli, általa módszert is teremthet magának. Milan Rúfus fogalmazta meg a műfajról (éppen Koncsol fordításában): „Az esszé — Jákob harca az angyallal. Ez a harc Jákob részéről csupa makacs emberi kíváncsiság és tudásszomj, de ugyanakkor a teremtés titkai iránt való tisztelet és alázat is. Nem hullaboncolás,