Irodalmi Szemle, 1989

1989/8 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Egy tudós krónikás irodalmi esszéi

dencia megkérdőjelezését szolgáló minden kezdeményezés (Így pl. Dusza István Írása az Irodalmi Szemle 1989/2. számában) csupán erőszakolt vagy abszurd megállapításokat eredményez, az egyik íontos sajátosságától fosztja meg nemzetiségi Irodalmunkat. A „nyolcak" effajta jellemzéséhez hasonlóan lehetőség nyílik a hatvanas évek második felében fellépő, „kilencek” néven ismert költőnemzedék értékelésére is (bár egészen más társadalmi viszonyrendszert tekintve, újfajta alkotói attitűd érvényesítésével), de még a Próbaút című antológiában debütáló költők és Írók tevékenységében megnyilvánuló generációs törekvések jegyeinek minősítésére is.

Csoportosulásként tarthatjuk számon viszont a kissé direkt analógia alapján „négyeknek" is nevezett, főként a nyitrai Pedagógiai Fakultás volt növendékeiből kikerülő költők kis csoportját a hatvanas évek közepe táján (Gál Sándor, Bárczi István, Tóth Elemér, Batta György), tagjai külön nemzedéket nem alkottak, közös antológiájuk sem Jelent meg, s közülük a legtehetségesebbek és legkitartóbbak néhány év elteltével mintegy kiegészítették a „nyolcak” nemzedékét. Ehhez hasonlóan az 1980-ban napvilágot látott Megközelítés című antológiában szereplő költőket sem nevezhetjük generációnak, csupán csoportosulásnak. Egyrészt azért, mert a közös fellépés nem összehangolt és tudatos, belülről fakadó, programos irodalmi tevékenység eredményeként jött létre, s nem is Járult hozzá nemzetiségi irodalmunk felpezsdltéséhez, mint például nem sokkal később az „iródiások” kezdeményezése, másrészt ez a líra nem sok újat hozott, nem vált (nem válhatott) meghatározó erejűvé a nyolcvanas évek nemzetiségi irodalmában. Időben tehát egymás után fellépő generációk és kisebb-nagyobb költőcsoportosulások, továbbá sem nemzedéki törekvésekhez, sem csoportokhoz nem tortozó költők kerültek egymás mellé jelenünk nemzetiségi lírájában — más-más lírai eszmény megvalósítását tűzve ki célul, más-más belső feltételrendszerrel, hogy együttesen gazdagítsák és színesítsék irodalmunkat.

A kötetben az Utak, Irányok című nagyobb fejezet írásai főként esszék, Interjúk, megnyitók és búcsúbeszédek. Koncsol nemzedéki felfogása ennek a fejezetnek a tükrében jóval túlmutat az irodalmi érdeklődésen, mert a „sorstársi és baráti kötelesség” szellemében fogamzott. A szülőföld, a hazai táj, s vele együtt a régmúlt Idő önelemzésre készteti a szerzőt, ami nem lehet öncélú, éppen azért, mert a családi háttér és az emlékek feltárása mellett nemzedékének sorsa Is bensőségesen foglalkoztatja. Eszmél- kedésének ével, világszemléletének alakulása kapcsolódik az ötvenes évek derekához, s a költő és író nemzedéktársakon kívül megelevenednek Itt mindazok, akik nemzedékének tudati alakításához hozzájárultak. Nagy János szobrásszal beszélgetést készít, amelynek előkészítése (Bevezetés egy interjúhoz) sem érdektelen, Bácskái Béla gömörl festő halálhírére írt sorai (KI az, aki elment...?) az értékek megbecsülésére serkentenek, Tóthpál Gyula fotóművész bemutatása jó alkalom a csehszlovákiai magyar kultúra egészének a felvillantására, a Kovács Lajos operaénekessel készített riport (Jelmez nélkül) pedig a sors és az élet tipikus és egyéni tanulságainak, a csehszlovákiai magyar értelmiségi ember útkeresésének és önmegvalósításának felmutatására. Nagy József grafikus és festőművész kiállításának megnyitóján (Vonalak, foltok: a táj pézlse) fogalmazta meg Koncsol említett kapcsolatainak lényegi vonását: „A rendkívüli történelmi helyzet tett bennünket nemzedéktársakká. Barátságról Is beszélhetnénk, de a barátság gyakoribb találkozásokat föltételez, s erre nemigen marad időnk.”

Koncsol László több mint egy évtizedig volt kiadói és lapszerkesztő. Ilyen minőségben került kapcsolatban Fábry Zoltánnal, s e kapcsolat élménye életreszólóvá vált számára. A téma lehetőség Roncsolnak több más korabeli esemény és emlék felidézésére (Egy kapcsolat háttérvázlata). A lépésről lépésre dokumentált Koncsol—Fábry kapcsolat felfejtése utólag is sok tanulsággal, a dolgok háttérbe való bepillantás lehetőségével jár. A levélváltásokból és a személyes találkozások emlékéből kialakult Fábry-poFtré, a „háttérrajz” és a közrebocsátott levelek azt mutatják, hogy Koncsol a közös múlttal való őszinte szembenézést szorgalmazza és valósítja meg. S ha mindezek után kijelenti: „... ha újra kezdhetném pályámat, tapasztalataim birtokában csak messziről csodálnám és tisztelném Fábry személyiségét”, akkor tartózkodó a magatartásforma utólagos megválasztásának ésszerűségét higgyük el neki teljes mértékben. Koncsol nem sokszor foglalkozott a Fábry-életmfivel. A cselekvő erkölcs (Kísérlet Fábry Zoltánról a Stószi délelőttök alapján) című 1970-ben született tanulmánya, mely bekerült e kötet anyagába, figyelmet érdemlő írás.