Irodalmi Szemle, 1989

1989/8 - Duba Gyula: Aszály (regényrészlet — folytatás)

kényelmes jámborságot választva, visszatért Bogyó Julishoz. Ű is nyugalomra vágyott, vonzotta az állandóság. Bár Králihuba és Ica kapcsolatának híre a fülébe Jutott, nem tett miatta szemrehányást a vállalkozónak. A hálás Králihuba pedig azután rendszeresen egy fehér gyolcszsákocskával járt kopogni az özvegy ablakához, néhány kilónyi, kenyérsütésre alkalmas darát vitt benne, hogy becsületesen hozzájáruljon a gyermekek felneveléséhez. A szakítás törvényszerű következménye lett, hogy Gál sem ment többé Manyihoz. Nem kockáztathatta, hogy egyedül látogassa a testvéreket és folytassa tanulságos és kamaszos vias- kodását a lánnyal, ami egyiküket sem elégítette ki, csak elfárasztotta és megkínozta. Életében lezárult egy korszak. Készségesen segédkezett a darálásnál, megismerkedett a Fordson traktor szerkezetével és működésének törvényeivel, s közben megmagyarázhatatlan nyugtalansága és elégedetlensége egyre fokozódott.

Szeptember elején nem szűnt meg az aszály. (A szlovák iskolába járni kezdtek a betelepültek gyerekei. A tanítónő pedig fehér rövidnadrágban, barnán villogó combokkal sétált a faluban. Tudja a bestia, hogy jó lába van, mondta elismerően Králihuba Jenő, a kedvéért egy hétre szabadságot kérnék Julistóll) Némileg csökkent a kánikula ereje, de a szárazság tovább tartott, és úgy tűnt, hogy ez már mindig így lesz, soha többé nem esik eső. Az égi és földi események igazolták a vállalkozó számításait: nincs az embereknek oly kevés javuk, hogy az ügyes és jól számító üzletember ne húzzon belőle hasznot! Működni kezdett a feketekereskedelem; a piac törvénye érvényesült, és Králihuba Jenő egyre tekintélyesebb magasságokba emelkedett.

Mintha minden szabály és törvény azért alakulna így, hogy — élelmes és nagyvonalú unokájával ellentétben — Králihuba szülét elveszejtse. Az események belső rendjében volt valami ördögien korszerű és brutális. A születő új élettörvények önmutogató perverzitása látványosan megmutatkozott. Králihuba Jenő élharcosa volt az új életformának, olyan irányzat ragadozó képviselője, mely mohón és könyörtelenül felzabálja és lehetetlenné teszi a régiek jóhiszeműségét, szánalmasan nevetséges balgasággá süllyeszti becsületes munkaerkölcsüket, és megvetés tárgyává teszi a természet erőivel való együttélésük józan gyakorlatiasságát és tisztaságát. Králihuba szüle romló helyzete és növekvő kínjai teljes drámaiságukban tükrözték az új mételyek és sorscsapások méreteit. Mindenekelőtt szomjúságáról kell szólnunk, mely annyira megnövekedett, hogy azt már a falu összes kútja sem csillapíthatta. A szülét a teljes kiszáradás veszélye fenyegette, csontjain megaszalódott és elfogyott a hús, pergamenné szikkadt a bőr. Mint a cserzett irha, mézszínű és revült a szüle bőre, felszínét millió apró repedés fedi, amikor megmozdul, hallhatóan perceg, mint az összegyűrt zsírpapír. Kiszáradt ízületei pattogva nyikorognak. Udvarukat állandóan megtölti a darálás életvidám zaja, a Fordson traktor monoton zúgása, mely oroszlánbömbölésként hat a szülére, mint egy közeli vízesés pokoli robaja, mely roppant víztömegekkel fenyegeti a világot. Legjobban Králihuba szüle zsugorodó világát fenyegeti, mely egyre inkább az öreg házra s azon belül is a hátsó szobára szűkült, a kamra szomszédságában fekvő, sötét, kisablakos szobára, melynek falai örökké remegtek és mennyezetén hajladoztak a szúette gerendák. Az egész ház morajlott és remegett. Mintha közeledő földrengés lökései nyugtalanítanák, gyors, apró mozgással reszketett, mint a megtestesült félelem, mint a visszafogott rémület; a kredencben összekoccantak a tányérok és a poharak, nyikorgott az ágy, és elmozdult helyéből az asztal, testetlen roppanások és sóhajokhoz hasonló zajok keltek az öreg falak között, és finom por szállt alá a mennyezetről. Králihuba szüle állandóan hallotta a zajokat, pillanatnyi nyugalma nem volt a morajlástól és az apró surrogástól-percegéstől,