Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - HOLNAP - Gyetvai Zoltán: Naplórészlet egy nemlétező naplóból (vers)
Gyetvai Zoltán Naplórészlet egy nemlétezó naplóiból „Felsorakoznak mögötted a napok, szorosan egyik a másik mögé. Van egy kevés időd, kicsivel több is a kelleténél, minden logikusnak tűnik. Es mégis minden új esemény váratlanul ér.” Štefan Strážay Negyed hatkor gyilkosságot követek el. Agyonütöm a vekkert. Autóbusz. Végig az ágyam és a jó meleg hálózsákom jár az eszemben. Ügy félúton elalszom. A következő pillanatban a tehetetlenségi törvény jut az eszembe, ugyanis a vezető kissé hirtelen fékezett. Blokkolóóra. Bummm! ! ! Fuj, de ocsmány szerkezet. Most fedezem fel a sarat, amit egy kis jóindulattal térdigérő sárnak is nevezhetnék. Kezembe véve az iroda kilincsét a tudatomig tör a felismerés: utálom az egészet, méghozzá a talpamtól a fejem búbjáig. Az első cigaretta. Fojtogat a némber! Nem esik jól teát főzni. Biztos vagyok benne, hogy az is fojtogatna. Harsány unalom. Legalábbis az én részemről. Minduntalan azon gondolkodom, hogyan kerültem ide, és mit keresek voltaképp itt. Úgy dél felé megtalálom a helyesnek vélt válaszokat: autóbusszal és pénzt. Az utóbbiban nem vagyok biztos. Számtalan cigaretta. A tizedik már nem fojtogat. Hi-hihi ! ! ! Én fojtottam meg őt. Végre vége. Megint blokkolóóra. Vigyorogva öltöm rá a nyelvemet. A kövér és öreg portásnő megrökönyödve bámul agyonra- gasztgatott keretű szemüvege mögül. Ábrándozva ballagok haza, de előbb kénytelen-kelletlen a gyógyszer- tárba. Mintha pénzt osztogatnának. Elkövetek egy ballépést: beállók a tömegbe. Legnagyobb örömömre úgy félóra múlva rám kerül a sor. Szerény öröm. Otthon vár a félig lehullott karácsonyfa. Eltüntetem. Tűlevél a szőnyegen, tűlevél a mennyezeten, tűlevél a .......................Porszívózok. Most jut a z eszembe, hogy elfelejtettem ebédelni. Bekapcsolom a lemezjátszót. Jobb, mint a leves. Könyv. Érdekes, hogy olvasni még nem felejtettem el. Nem tudok koncentrálni, pedig a könyv igazán jó. A levesre gondolok, amiben azóta már biztosan tömbökké fagyott a zsír. Barátaimhoz igyekezve is erre gondolok. Ülünk a presszóban. A füstöt vágni lehet, mi pedig fáradtra beszéljük a szánkat. Mindenki mosolyogni próbál. Nem nagy sikerrel. Nem baj, majd legközelebb. Aztán mégis sikerül. Szomorkás mosolyokat röppentünk egymás felé. A füst félig eltakarja az arcokat. Pocsék ez a fekete. Ja, igen. Ez már a zacc. Még jó, hogy észrevettem. Savanyú arcot vághatok, mert a többiek őszintén rö
