Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - Petrőci Bálint: Hol vagy, Ilonka? (regényrészlet)
— Csak gyere mielőbb! Bor is van nálunk. A raktárban majd összetörünk néhány „szőlőlés” üveget... Istenem jaj de jó veled! — sóhajtja még Bözsike. Pista pedig arra gondol, amire percekkel előbb nem is gondolhatott: Bözsike még a „konyhára” is hozhat valamit. Ha egy-két üveget „összetörhetnek” a raktárban, két-három fiaskó a szatyrába is vándorolhat! — Te vagy a vezető? — Az voltam ... Ha „megjavulok”, újra az lehetek ... — Ne igyál annyit! — dörmögi Pista, és csak „végzi” a maga dolgát. Ha máshol jár az esze, nem talál ebben élvezetet. De Bözsike igen, mert halkan sikongat. — Jaj, Pista! Most!... Most!... Pista csak sóhajt egyet, nem tud feloldódni. Bözsike meginog. — Nem bírom tovább ... Összerogyok ... Pista felhúzza a cipzárat, hogy Bözsike ne lássa: kielégítetlenül hagyta. Elmegyek Borcsához! — fogadkozik magában. — A lányod jobban bírná — mondja Pista a szatyrát felemelve. — Bírom én! Eljössz majd hozzám, az ágyban jobb lesz... De miért emlegeted a lányomat? — Azzal a katonával „ingyön” csinálja, semmi nélkül, gyűrű nélkül! — Nekik is kell, mint nekünk, semmi nélkül — mondja Bözsike. — Meglátod, nem lesz abból semmi! — jósolja Pista csak azért, hogy visszafojtsa fellobbanó indulatát, mert eszébe jutott, hogy két esztendővel ezelőtt kötődét is nyitottak a városban, hogy a katonák még több lányt boldogíthassanak. — Akkor menjünk — néz elgondolkozva Bözsike Pistára. — Arra megyek — int Pista a falu felé. — Kisfaluban laksz? — Ott. — Eljössz hozzám? — Majd a jövő héten. — Gyere az üzletbe, megbeszéljük ... — Ha nem mész többet a kocsmába! Bözsike a fejét ingatja. — Ha tudom, hogy velem leszel... Csak veled fogok inni, és csak annyit, amennyit megengedsz ___ — Akkor keveset fogunk inni, mert nekem nincs arra sok pénzem, az édesanyámat is én tartom el. — Nem mondtam, hogy a raktárban „összetörünk” annyi fiaskót, amennyi belénk fér?! — Egyszer? Kétszer? És harmadszor? — Ne törődj vele, az már az én dolgom! — Ez már beszéd! Kedden vagy szerdán benézek abba az „ingyön” söntésbe — mondja búcsúzóul, s újra megcsókoltatja a szemét Bözsikével, s ő is arcon csókolja, hogy szép gondolatokkal térjen haza. Neki is szép elképzelése támad: ha a bakának kiadja az útját, erejéből bőven futja, hogy megadja a tizennyolc éves lánynak is azt, ami majd hiányozni fog neki. Mert amit az ember egyszer megszokott és kedvére valónak tart, arról nemigen tud lemondani. A távozó nő után tekint. A legszívesebben visszahívná, hogy kifacsartassa magát, de a nedves fűágyon nem hempereghet vele. Elmegyek Borcsához! — fogadkozik újra magában. Korog a gyomra. Rég evett. A szatyrában konzerv is van! Néhány lépésnyire odébb nagyobb, fehérlő követ pillant meg a bokor közelében. Leül a kőre. A szatyrából előkotorja a zsebkést és kiszed egy konzervet. Kipró
