Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - Petrőci Bálint: Hol vagy, Ilonka? (regényrészlet)
— Akkor gyere — sürgeti Pista, s elindul a nővel. A Vasúti utca sarkán megállnak. A karjába csimpaszkodó asszony a túlsó oldalra mutat, a város felőli harmadik épületre. — Az az én házam! A szüleimtől örököltem. A kisebbik lányom otthon van. Pista felsóhajt: nem mehetek hozzá. — Te az ő szeme láttára is „hajcsizol”? — kérdezi, csakhogy megbizonyosodjék arról, hogy az ismerős szaki igazat mondott. — Hát hova menjek? A töltésre? — Inkább menjünk oda — morogja Pista. — Az a nagyobbik, aki ott nyavalyog — int a kávéház felé —, hány éves? — Tizennyolc. Ö meg hazahozza a maga bakáját. Azt mondta, elveszi a lányomat. Pista káromkodást fojt el magában. Némelyeknek milyen könnyű, csak valamit ígérni kell, és szabad az ágyhoz vezető út. És egy tizennyolc éves lánnyal, hogy a fene enné meg! A vasútvonal felé vezeti az asszonyt. — A lányod is szeret hajcsizni — szólal meg, csakhogy mondjon valamit, ne lépegessenek egymás mellett, mintha süketnémák lennének. — A férjem is nagyon szeretett hajcsizni, de az utóbbi években mindig másokkal. Egyszer, amikor részegen hazahozta a rimáját, kidobtam őt. Most meg az utcán azt kiáltozza utánam, hogy részeges kurva vagyok! Hát az vagyok én? Alkudoztam veled? Kértem tőled valamit? Éppen egy ívlámpa alatt haladnak el, Pista látja, hogy csupa könny az asz- szony szeme. — Szerencsétlen vagy te is — morogja Pista maga elé. — Mit mondtál? — Hány éves vagy? — Harminchét. Jövőre már nagymama is lehetek. — Csak vegye el a lányodat! — Azt mondta, majd ha leszerel. — Csak addig lesz jó neki a lányod — dünnyögi Pista. — Nem értem, beszélj hangosabban! — Megtartottátok az eljegyzést? — Még nem, előbb a szüleinek szeretné bemutatni. Messze laknak, keleten. Még egy évig fog itt szolgálni. — És minden héten „lűhet” — morog megint Pista, mert eszébe jutott, hogy mit mondott a söntésben Violka: a katonák csak lűni tudnak. — Te morgó medve vagy? Nem tudsz rendesen beszélni? — Csak azt akartam mondani, hogy szép a lányod, biztosan elveszi. — Bizony szép. Az apja is fess férfi volt azzal a nyalka bajuszával. Forogtak is utána a nők. Az volt a veszte ... — Kinek a veszte? A nő elsírja magát. — Jó asszony voltam én ... — Persze, hogy jó asszony vagy, s még fiatal is vagy — mondja Pista azokra az „ötvenes” nőkre gondolva, akik nem riadnak meg a kidülledt szemétől. A nő háromnegyedes kabátkája alá nyúl, s a mellét fogdossa. Kis cicije van, nem tejcsarnok, mint a Borcsáé. — Most már ne sírj. Ami neked kell, nekem is kell... — Ezt szépen mondtad — sóhajt fel a nő. — Megyünk hajcsizni! Már sok mindent hallottam arról, de még senki sem nevezte így... — A nő keze Pista sliccén matat, lehúzza a cipzárat, s benyúl a nadrágba. Egyszerre felélénkül. — Istenem! Ezzel aztán lehet hajcsizni! Pista kirántja a nő kezét.
