Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - Petrőci Bálint: Hol vagy, Ilonka? (regényrészlet)
még a bakának sem kell?! Borcsa is jobb lehet nála, ő legalább csöcsös és húsos, ezen alig van mit fogni. Csak a csontjait zörgethetné meg. Egy kemény mellű lányra áhítozik, olyanra, akire azt mondhatná: ez aztán ropogós cseresznye! De azok rá se hederítenek. Apránként lopakodik beléje a düh. Más kaparintja meg, akit a jó Isten szépnek teremtett! A nő, aki az imént még a söntéspult közelében álldogált, az asztalok között dülöng. A pincér ki akarja vezetni. — Mit akarsz? Még ki sem ittam a sörömet! Inkább adj egy széket, hogy leülhessek. Pistáék asztalánál egy szék már megüresedett. A pincér hozzájuk vezeti a „hölgyet”. — Tessék, foglaljon helyet, nagyságos asszonyom! — Még csak ez kellett nekem! — dünnyögi Pista ismerőse. — Ha most utánam jönne az asszony, még azt hinné, hogy én csalogattam ide — és Pista füléhez hajol, hogy még halkabbra fogja a hangját. — Azt is mondják a jó nyelvek, hogy a lányai előtt is meztelenül mászkál azzal, akit a házába visz... — Az ismerős szaki feláll, s megveregeti Pista vállát. — Jó szórakozást!... Pista a menekülő ismerős után néz. Gyorsan kiissza a sörét, és ő is feláll. A nő riadtan kapja feléje a fejét. — Hová futsz? — Hajcsizni... — feleli Pista. A nő az asztalra teszi félig kiivott poharát, és Pista után indulva a karját nyújtja feléje. — Várj, megyek veled hajcsizni! Az ivó vendégei nevetgélnek. Megint elkap egy balekot! Pista már a járdán állva az ivóba tekint, hogy még egy pillantást vessen a lassan kifelé tartó nőre, aki hajcsizni akar vele. Megértette a célzást? Előbb jól kifáradni, aztán kisgyerekként elaludni. Csak most döbben rá, hogy nem is olyan öreg, jóval negyvenen alul lehet. Fiatalabb Borosánál, és nem csupa lötty a teste. Ezt már bent is látta, de akkor nem mérte végig tetőtől talpig. Egy kicsit lapos, a kabátkáját nem feszíti ki a melle, a fara sem húsos. Az ilyen teremtés is izgató lehet. Isten ajándékát nem szabad elutasítanom! — morogja magában. Hagyja, hogy a járdára lépő asszony a karjába kapaszkodjon. A Vasúti utca felé indulva megállnak a kávéház nyitott ajtaja előtt. Tömve a nagy terem, tele katonákkal, nőkkel. Az asztaloknál csak az idősebb asszonyok ülnek, a mamák, akik elkísérték lányaikat a táncparádéra. Számukra parádé a sok ugra-bugra, fiatalkorukban nem így táncoltak a kedvesükkel. Most éppen rock and roll van a soron. De nem mindenki ugrándozik, jócskán akadnak, akik tangóütemre egymáshoz tapadva lépegetnek. Ezek még itt is „elringatják” magukat — gondolja Pista, és nyel egyet. — Ott a lányom is — szólal meg mellette a nő. — A nagyobbik. — Miért nem vagy vele? — kérdezi Pista. — Vele voltam. Megitattak velem két pohár bort, aztán hazaküldött, szé- gyelli magát miattam ... — Nem bírod az italt? — Bírom én ... — Csak hamar levesz a lábadról, mi? Ismerem ezt — mondja Pista a cigánysoron lakó Borcsára gondolva. Ennek is elég néhány pohárka, és csupaszra vetkőzik, még a lányai előtt is, mint az ismerős szaki mondotta. A karjába kapaszkodó nő szinte ránehezedik. Bor után sört ivott a söntésben. Ölomnehéz lesz, nem fog izegni-mozogni — jósolta Pista. — El ne aludj itt nekem — pirít a nőre —, mert nem fogsz velem hajcsizni. — De én veled akarok hajcsizni.
