Irodalmi Szemle, 1989
1989/7 - Petrőci Bálint: Hol vagy, Ilonka? (regényrészlet)
Petrőci Bálint Hol vagy, Ilonka? Iregényrészlet) Borús, langyos éjszaka. A vasútállomás felé egy tömzsi, vállas férfi közeleg lomha léptekkel, kikerülve a vízzel teli horpanásokat. A nedves út csillog az ívlámpák fényében. A férfin az a kopott ruha van, amelyben napközben dolgozik. Fakókők zakója szinte rátapad izmos testére. Gyűrött szürke nadrágján nem látszik a vasalás. Az állomás környéke néptelen. A kijárat előtti térségen, a buszmegállóknál senki sem várakozik. Ilyenkor, szombat este, kevesen utaznak. Aki az utolsó járatra vár, az inkább a vasútállomás szélvédett peronján álldogál, vagy a restiben sörözik. A buszmegállók mögötti magányos régi épület élelmiszerüzlet. A tömzsi férfi kíváncsiságból a kirakat elé megy. Hátul, a raktárba nyíló ajtó fölött egy kisebb égő gyér fényt szór, hogy elijessze a tolvajokat. Ha egyszer nyitva felejtenék az ajtót! Milyen könnyű lenne! — gondolja. A gödréből szinte kiugró, bőrgyűrűbe foglalt dülledt szeme azokra a polcokra mered, amelyeken a fiaskók szoronganak egymás mellett, önkéntelenül a zsebébe nyúl és megmarkolja összegöngyölített vászonszatyrát. A legdrágább konyakos fiaskókkal tömné tele. De csodák nincsenek, látja, hogy a külső rácsajtón ott függ a lakat. Visszatér a buszmegállóhoz, s a karórájára pillant. Két perccel múlt tíz óra. Az utolsó autóbusz csak jó félóra múlva indul a falujába. Közel lakik. Csak most jött be a városba, hazamenésre még nem gondol. Különben gyalog is hazamehet, a vasúti töltés mellett. Arra rövidebb az út, mintha az országúton ballagna, amely az állomástól balra vezet, s a síneken átvágva észak felé kanyarodik. Itt gyakran villog a sorompó piros fénye, mert sok vonat jár erre, különösen teherszerelvények mindkét irányból. S a sorompó mögött kezdődik az erdő, amely felkúszik a messzi távolban emelkedő dombokra. Az országút a vasútállomástól jobbra a város központja, a főtér felé fordul. Az útkanyartól valamivel odébb egy vasúti vágány észak felé ívelődik, Kisfalu, Örsújfalu, meg a többi arra fekvő községet köti össze a járási székhellyel. A férfi úgy tervezgette, ha melléje szegődne a szerencse, összeakadna egy adakozó „szoknyával”, hajnalban vonattal is hazadöcöghet. Sok minden járt az eszében, amikor a töltés mellett a falujából idekutyagolt. Mielőtt a városba indulna, előbb körülnéz a vasútállomáson. Néhányszor itt is akadt szajré, meg nőcike is, a korosabbak közül, akik kertelés nélkül követték a sorompó mögötti erdőbe. Nem a szeme vonzotta őket, hanem az, amit adni tudott nekik. A peronon vagy húszán várakoztak, de csak egy vénasszony üldögélt egyedül a pádon a szürke, piszkos lepedővel átkötött fonott kosár mellett, amelyet majd a hátára emel, amikor befut a vonatja. A peron végén az étterem, tizenegykor zár. A férfi csak benéz a nyitott ajtón. Foglalt mind a tíz asztal. Bemegy a szomszédos restibe. A pulthoz lép, sört kér. Aprópénzzel fizet. A söröspohárral a kezében hátrafordul. Csak most veszi észre, hogy a hátsó sarokban — az ablak előtt — hat kisfalusi cigány álldogál, négy lány két barnaképű haverral. Jól ismeri őket, hiszen ő is Az írás közlésével köszöntjük a 65 éves Petrőci Bálintot.
