Irodalmi Szemle, 1989
1989/1 - Ardamica Ferenc: A házszám (elbeszélés)
Ardamica Ferenc Ügy érezte, nem mehet haza, amíg fel nem szögelte... Reggel óta készülődött a fontos műveletre, de annyi teendője akadt a kertben, hogy egyszerűen nem jutott hozzá. Most azonban ... Most azonban semmi sem akadályozhatja meg benne! Végre ott állt a billegő létra tetején — az egyenetlen pincelejárathoz támasztotta — és élvezettel, ajkát csücsörítve illesztgette a csillogó, zománcos táblácskát a gerendákhoz. — Ráértél volna vele egy hét múlva is! — jegyezte meg a táskákkal az autóhoz igyekvő asszony. — Sietnünk kell! Különben beesteledik, mire hazaérünk, s megint nem lesz meleg víz. Vasárnap este az isten sem bír parancsolni annak a részeges fűtőnek. Nem fogom tudni megfürdetni a gyerekeket. Arról már nem beszélve, hogy mi is koszosak maradunk! — Nem maradunk... Melegítünk vizet a fazékban ... és megmosakszunk. — Éjfélig vacakoljak a fazekakkal? Fáradt vagyok! — Mikor nem vagy az?! — bántotta meg az asszonyt. Neheztelt rá, amiért elrontja az ünnepélyes, várva várt pillanatot. Az asszony berakta a táskákat a kocsi csomagterébe — hangos csattanás- hallatszott —, majd pulykavörösen a férje felé fordult. De a férje rá sem nézett. Nem látta felesége arcán a pulykaszínt, nem látott mást, mint a házszámtáblát... — Hozz a pajtából négy szöget... és kalapácsot! — Istenem! Felmászik a létrára szög és kalapács nélkül! — sóhajtotta az asszony. — Hol keressem ...? — Van ott egy szürke ládikó ... Abban ... Az asszony megadóan indult a pajta felé. A férfi néhány centiméterrel odábbtolta a táblácskát, majd azonnal visszahúzta. Azon a helyen görcsös volt a gerenda. Tenyere tétován mozdult, újból rossz irányba, egy újabb görcs felé. Töprengve simogatta a fát, és miközben a görcsök eltűntek, behúzódtak a gerendába, ő ismét végigélte a vásárlással és átíratással kapcsolatos egész hercehurcát... A hétvégi házat azóta keresték, amióta tetemesen megdrágult a külföldi nyaralás. Először a járásukban próbálkoztak, az üdülőövezetekben. De a flancos víkendházakat nem tudták megfizetni. „Megteszi egy faházikó is, valahol a közeli hegyekben”, változtattak eredeti elképzelésükön. Hétvégeken szorgalmasan kirándulgattak, szalonnát sütöttek az erdőszéleken, és ... érdeklődtek. Idegen emberekkel ismerkedtek, ismeretlen családoknál vendégeskedtek. Eleinte roppant szórakoztató volt. Mindenki tudott, adott egy címet, ami többnyire nem vált be. A házikókat időközben már eladták, megörökölték, lebontották és máshol építették föl. A legrosszabb esetben maguktól összedőltek. A valamirevalókat viszont vagy nem lehetett autóval megközelíteni, vagy messze esett tőlük a legközelebbi kút, forrás. A házszám
