Irodalmi Szemle, 1989

1989/6 - KRITIKA - Garaj Lajos: Az emberi üdvösség tragédiái (Németh László regényeiről) II. rész

lyámat átöleli, a fényre jutás káprázö keresgélésétől a fénytől megválás búcsúszaváig.”24 Már betegen kezdte el írni, s orvos lévén tudta, hogy betegsége hamarosan megfosztja látásától, a „fénytől”, s ez be is következett. A regény összegzi életének, a valósággal vívott folytonos „küzdelmének” tanulságait, életfilozófiáját, a világ tökéletesedését eredményező egyéni élet minőségkoncepcióját, az „emberi üdvösség” nem vallásos, hanem „evilági” elveken alapuló morális megvalósulását, amely az embert arra ítélte, hogy éljen, továbbfejlessze, átalakítsa és tökéletesítse a világot. Pályájának utolsó szakaszában, s különösen ebben a regényben Németh Lászlót nagyon befolyásolták Tolsztoj eszméi. Az Irgalomban — ahogyan azt már az Iszony, s még inkább az Égető Eszter záróképe is előrevetítette — Németh László csaknem teljesen leküzdi, a szó igazi értelmében leküzdi s nem csupán elfojtja magában az iszony döbbenetes érzését, amely az emberi sors destruktív tüneteként hat a társadalom, az élet és a világ alakulására, a mérhetetlen emberi szenvedések okozta szorongásérzésre, s ezáltal lehetetlenné teszi, hogy a kölcsönös megértés „éthosza”, az emberi „irgalom” váljon uralkodóvá a földön. Gyakran hangsúlyozzuk, hogy Németh László hőseinek a valósághoz való viszonya modell-jellegű, magasabb erkölcsi és minőségi alapelveken nyugszik. Vitathatatlan, hogy azok a félelmek és antinómiák, melyekkel Németh László hősei élnek és küzdenek, a mi modern világunkban is jelen vannak. Németh egyik eszmefuttatásában nyíltan bevallja, hogy a minőségeszmét a szocializmussal kapcsolta össze. Ha befejezzük a szocializmus lázas építését „a mintaemberben megvalósult győztes életreceptnek az óhaja mibennünk is megvan, s annál nagyobb lesz, minél inkább kijutunk a szocializmus harcos, lázasan építő korából s minél inkább az új épület otthonossá tétele, a megsokszorozódott művelt elmék magasabb élete lesz a cél, melyre a legjobb erő összpontosul”.25

A regény hőse, Kertész Ágnes, fiatal orvostanhallgató, Németh László legintellektuálisabb hőseinek egyike. Természetesen ő is a női lét és az emberi sors metaforájaként értelmezhető. Számos rokon vonást mutat Kurátor Zsófival és Kárász Nellivel. Tőlük eltérően azonban nem marad a kifürkészhetetlen női sorshoz betegesen ragaszkodó biológiai-lélektani régiók, illetve a tágasabban értelmezett életminőségek sorsszerűén meghatározott foglya, amely Németh László eszmei-művészi törekvését hivatott képviselni vagy szimbolizálni. Kertész Ágnes minden érzékenysége, fogékonysága, női tisztasága és erkölcsi feddhetetlensége ellenére sem von maga köré merev páncélt, nem dermed a „gyász” érinthetetlen és hozzáférhetetlen szobrává, mint Kurátor Zsófi, nem válik az emberi vágy csillogó, de egyben öncélú, értelmetlen és rémes alakjává, mint a hűvös, sőt iszonyúan fagyasztó, szűzi szépségű Kárász Nelli, aki sajátos módon reagál az őt indokolatlanul, s főleg méltatlanul és brutálisan megbántó világra. Az élet Kertész Ágnesre is sok csapást mér, de ő megértő, s igyekszik jó kapcsolatokat kiépíteni az emberekkel, hogy hasznosan élhessen, jellemvonásai leginkább Égető Eszterrel roko- nítják. Ám amíg Eszter példás életvitelével, mely őt magasan a környezete fölé emeli, az élet ösztönös, spontán elvét testesíti meg, addig Kertész Ágnes racionálisan, tudatosan, a saját jellemének és intellektusának megfelelően irányítja úgy az életét, hogy azzal az embert, a nemzetet és az egész emberiséget szolgálja. Szimpatikus, vonzó alakját Németh László Szophoklész Antigonéjáról mintázta. Ágnes — Antigonéhoz hasonlóan, aki szembeszegül az embertelen törvénnyel, függetlenül attól, hogy elhunyt bátyjai bűnösek vagy ártatlanok voltak-e a törvény szerint, eltemeti őket, s ezzel megpecsételi saját sorsát is — önmagában találja meg az élet törvényeinek és elévülhetetlen értékeinek mélyen humánus erkölcsi parancsát. Ha Kreón megértőbb lett volna az élet nagy erkölcsi törvényei iránt, értelmetlen parancsa nem okozta volna Antigoné és saját fia vesztét. Kertész Ágnes tehát az emberiség „örök” példáját szimbolizálja, a kölcsönös megértést, a közeledést, a szolidaritást, az emberi „irgalmat”, az élet eszméjét, melyet csak értékes emberekkel lehet megvalósítani. A regényben a Kertész Ágnes szimbolizálta modellálás, valamint az egyes jellegzetes lelkiállapot és életérzés mellett elsősorban a közös emberi és társadalmi érdek kérdése kerül előtérbe, a sorsa irányítását a saját kezében tartó emberiség „lelkiismeretére” hivatkozva.

Az Irgalom cselekménye a húszas években játszódik. A Horthy-rendszer a maga jellegzetes perspektívanélküliségével, a társadalmi légkört megfojtó valóságával az eszmei törekvés legmegfelelőbb terepének tűnt az epikai ábrázolás számára. Anélkül, hogy e regényt Németh László többi regénye fölé emelnénk, megállapítható, hogy egyikben