Irodalmi Szemle, 1989
1989/5 - IRODALMI ÉLET - Varga Erzsébet: Rácz Olivér költészete
IRODALMI ÉLET A sárga teáspoharat vedd óvakodva, mert lehet, hogy hűtlen hitvesed belé mérget kevert.” 2. „Lesnek, vigyázz, parancs, bot, bosszú, vétek, bús böjti gyász és fasiszta cselédek." 3. „jaj, jól vigyázz, az ívlámpák nem égnek, a szűk utcákon gyilkosok lapulnak, szétszaggatják bokáig érő inged, bűzös testtel párnáid közé bújnak, papucsodban kísértetek csoszognak, s egy öregasszonyt ki védene itt meg, mikor az égen gépmadarak úsznak s a tág mezőkön halottak feküsznek?” 4. „Az utcasarkon téged lesnek; foltos az övük és laza. Most terítették ki a leplet: ne várj semmit sem, menj haza. Lehet, megfojtnak holnap reggel, vagy még ezen az éjszakán ...” Az idézett versek közül az elsőt a magyar- országi Zsigmond Ede (Vigyázz!), a másodikat az erdélyi Salamon Ernő (Mogorva nyár), a harmadikat a csehszlovákiai Ber- kó Sándor (Vigyázz, anyám ...) irta. Rájuk rímel a negyedik, Rácz Olivér Munka nincs című verse, ám idézhetnénk ebben az összefüggésben akár Az ágyad szélén csahol a hálál című versének vészjósló sorait is. Bár az 1958-ban kétszer is kiadott Kassai dalokban az egyes költemények nincsenek pontosan datálva, éppen a kor haladó magyar költészetével való össze- csengésük miatt merem e két versről feltételezni, hogy közvetlenül a második világháború előestéjén, esetleg a háború első napjaiban születtek. A közvetlenül a felszabadulás után következő időkről költőink közül egyedül Rácz Olivér vall egykorú s esztétikailag is érvényes versekben, a Mint aki megtért otthonába s az Állunk a sorban címűek- ben, amelyeket Koncsol László elemzett hozzáértéssel az ívek és pályák (1981) című kötetében A remény és a csalódás versei címmel közölt kettős verselemzésében. 1948 decembere, az Űj Szó megjelenése után lassan felsorakoznak a „harmadvirágzás” első nemzedékének költői, akiket Koncsol A harmadvirágzás korszakai — ívek és pályák című tanulmányában találóan úgy jellemez, hogy „a visszanyert jogok fölötti örömükben és az újjászervezés lázában, illetve a győztes szocializmus társadalmi céljainak föltétlen támogatásában az átlagnál is könnyebben áldozatul estek a korszak intenzív ideológiai és esztétikai szuggesztiójának”, vagyis engedtek a sematizmus csábításának. Ha azonban Rácz Olivér 1958-ban megjelent Kassai dalok című kötetét olvassuk, csakis azt állapíthatjuk meg, hogy az itt közzétett versekben nyoma sincs az említett ideológiai- esztétikai szuggesztiónak, a propagandisz- tikus egyszerűsítéseknek, s a versek zöme — már puszta létével is — lázadást, tiltakozást jelent a sematikus-dogmatikus időszak tömegesen — s nemcsak a költészetben — kultivált gyakorlata ellen. Rácz Olivér második verskötete, az Őszi máglya 1980-ban jelent meg, vagyis mintegy húsz esztendő verstermését foglalja magában. Ebben a húsz esztendőben a csehszlovákiai magyar költészet úgy próbálja lereagálni a sematizmus éveit, hogy szinte teljesen kiszűri magából a napi politikát, befelé fordul, s mint Koncsol a már idézett tanulmányában konkrét szövegelemzésekre támaszkodva kimutatja, az idill lebomlását és a hiány születését rögzíti, ontja a magány, a félelem, a menekülés képeit, komor, kopár őszi vagy téli tájakon időzik, ám általában nem külső, hanem belső tájakat ábrázol. Rácz ugyanebben az időszakban egy boldog, sőt kimondottan — nem a szó köznyelvi, hanem filozófiai értelmében — hedonista költészetet teremt: ő a fájdalmat, a gyötrelmet is élvezni tudja, még meg is köszöni (mint pl. A fekete hattyúban). S az sem lehet számunkra mellékes, hogy éppen ebben az időszakban írja az aktuális politikai eseményekre is reagáló, internacionalizmust és emberséget hirdető verseit, melyeknek reprezentatív darabja az annak idején sokat vitatott Minác-cikkre reagáló „Rendezni végre közös dolgainkat ...”. Rácz Olivérnek 1983-ban is jelent meg egy verskötete Fekete angyal címmel a Csehszlovákiai Magyar írók sorozatban, ez azonban nem tartalmaz újabb verseket, hanem a két előző kötet legjavát próbálja összefogni. Sejthetjük persze, hogy Räcz
