Irodalmi Szemle, 1989
1989/5 - Duba Gyula: A könyvek lázadása az író ellen
Jk Író rendszeresen, sokat és kedvvel írt, de még szívesebben olvasott. Sok könyve volt. Magas polcokon és széles szekrényekben, tömött sorokban egymás mögött és egymáson álltak a könyvek. A szellem hadrendjei, valóságos hadosztály, az írott tudás és a papírra nyomtatott érzések hadserege. Leszerelhetet- len és megsemmisíthetetlen fegyverek. Csatára készen várakoznak, ütőképességük önmagukban van, erejük bármikor felszabadulhat. Helyükről elővéve, fellapozva és olvasva megélednek, hatni kezdenek, küzdelembe lendülnek az igazságért és — győznek! Mert verhetetlenek. A könyv — a jó irodalmi mű — a győzelem megtestesítője. Az igaz írás a diadal szimbóluma. Például egy jó lexikon az élet minden területén verhetetlen. A Pallas Nagy Lexikona tizenhat aranyozott gerincű rendes és két pótkötete a múlt század második felének igazsága, dédapáink szellemi diadala. Egy jó természettudományos enciklopédia igazát a legragyogóbb elméjű tudós sem képes megcáfolni, legfeljebb gazdagíthatja és kiegészítheti. S ki próbálná kétségbe vonni Dosztojevszkij hősei lelkének feneketlen mélységeit vagy Kafka vízióinak hitelét, ki merné megkérdőjelezni Balzac Emberi színjátékának drámai jelentőségét? Bizonyára abban is egyetértenek velem, hogy Hemingway öreg halásza meggyőzőbb és drámaibb alkat, mint a világ bármely más halásza, és hogy Grigorij Mele- hovnál valósabb és hősibb, ingadozó forradalmárt aligha ismert még a nagyvilág. A könyvek várakoztak az író lakásán, feszítették őket nagy belső erők. Óriási szellemi tartalékokat rejtegettek, de az utóbbi időben nem lendülhettek nemes küzdelembe az élet igazságaiért, a rangos szellemi torna lehetősége nem adatott meg nekik. Az író csak elvétve nyúlt értük, a győzelemhez szokott szellemi bajvívókat parlagon hevertette. Furcsa lélek lett az utóbbi időben. Az elmúlt évtizedek meggondolkoztató belső változásokra késztették. Némi metaforikus célzattal a szellemi kíváncsiság kiapadásának, az észbeli fogékonyság csődjének is nevezhetnénk, ami vele történt. Vagy a mindentudás vágya kudarcának! Mindenképpen sajnálatos tény, felettébb lehangoló ... Mindezek mögött az idő állt. A drámai szenvtelenséggel — gyorsulva — múló idő, mely az író haját megritkította, szeme csillogását megfakította, emlékezetét hiányossá, fáradttá tetta. Amikor még nagyon fiatal volt, sokkal kevesebb könyvet birtokolt, mégis többet olvasott. Mindent elolvasott, ami a kezébe került. Könyvek esetében nem ismert energiahiányt vagy időzavart! Megemésztett szokatlan — számára még korai — műveket, melyekben az érzelmi élet testi vonatkozásai naturális színben voltak ecsetelve. Nagy kedvvel falta az olcsó füzetes regényeket, a félpengős polgári drámákat és a huszonnyolc filléres cowboy- töténeteket. Figyelmesen átböngészett és lelkiismeretesen tanulmányozott öreg vallási könyveket, régi kalendáriumokat, képes háborús irodalmat és múlt századi, ponyván árult népolvasmányokat. Kielégítetlen betűétvágyát gyakran olvasmányai ismétlésével volt kénytelen megnyugtatni, tombolását fékezni. Évekkel később, amikor már tudatosabban, az ismeretszerzés és a formai önművelés okán, mesterségbeli tudásénak elmélyítése érdekében falta a betűket, olvasókedve még mohóbbnak bizonyult. Mikor DUBA GYULA A KÖNYVEK LÁZADÁSA AZ ÍRÓ ELLEN