Irodalmi Szemle, 1989

1989/4 - HOLNAP - Hajdú István: A trójai faló (elbeszélés)

ha nézik. Gyakran az ujjara ütött, mely pillanatok alatt homokozólapáttá változott. Ráismert látogatóira. A nagyfőnök és kísérete.

— Napot.

— Jó napot.

— Jöjjenek, üljenek le.

A két idősebb öltönyben volt. Mindig így látta őket. Gyakran elgondolkozott azon, hogy otthon hol raktározhatják a sok ruhát. Az egész lakás tele lehetett szekrényekkel, dugig tömve öltönyökkel, ingekkel és mindenfajta nyakkendőkkel. Minden alkalomra más. Egy ilyen embernek külön utánfutót kellene maga után húznia, hogy mindig kéznél legyen az alkalmas kollekció. Cipőt nem nagyon váltanak. Nyáron szandál, tavaszal-ősszel sötét félcipő, télen cipzáras egész. Ruha teszi az embert és státuszát. Látott már valaki öltönyös traktoristát vagy kék ruhás bizalmit? Én már láttam, de az más történet. A fiatalabbik, a kissé kopaszodó, farmert és rövidujjú inget viselt valami otromba kötött, lila nyakkendővel.

Mindketten a középsőre tekintettek, de mivel ő nem mozdult, állva maradtak.

— A keresztapák most előhúzzák a stukkereket, és szitává lőnek — nevette el magát. Engedett a feszült hangulat. A főnök közelebb lépett, vállára tette a kezét.

— Látom, dolgozgatsz, nem ülsz tétlenül, és nyakalod a pálinkát. Azt hallottam, a művészek szeretik a tütüt — cinkosan a sarokban sorakozó üvegekre kacsintott.

— Mások is szeretik a tütüt, különben sem ettől függ a tehetség.

— Bizony nem ettől!

— De nem ám — helyeselt a másik öltönyös is.

A farmeros, valószínűleg a sofőr, lassú léptekkel körözött a helyiségben. Szemlátomást csak a szerszámok érdekelték: fúrók, vésők, kalapácsok, köszörűk. Egyenként emelte őket a szeme elé, hüvelykujjával végigtapogatta élüket, és elismerően bólogatott.

— Élesek, jó szerszámok, elkelne egypár a háznál.

A főnök leintette:

— No, elmondom, miért is jöttünk. Mind láthattad, felépült az új irodaépület. Ott lesz a titkárság és az én irodám is. Az épület előtt van egy nagy tér. Szeretnénk, ha csinálnál oda egy szobrot, olyan mezőgazdaságit. A vezetőség rád bízza, találd ki, tervezd meg, készítsd el. Nem mellszobrot akarunk, van már abból elég. Valami kaszás emberre gondoltunk, de elvetettük, nincs benne semmi az állattenyésztésből. Állat is kell, sőt lehet egy kis történelem is. Őseink sokat izzadtak a földeken. Nem vagyok művész, te tudod vizuálisan elképzelni, megvalósítani. Tudom, meg tudod csinálni. Két hőt múlva lesz az aratóünnepély és a lovasnapok. Akkor lepleznénk le.

— Hát nem is tudom ... Máson dolgoztam.

— Azt be tudod fejezni azután is! Most ez a fontosabb. Szeretnénk, ha kész lenne, megadunk minden támogatást. Rendben van?

— Megpróbálom — válaszolta, mert az öltönyös szavaiban némi fenyegetést hallott.

— Rendben van, akkor megegyeztünk. Majd jelentkezünk. Viszlát — és kivonultak.

A sarokban lévő palackhalom felé indult. Hátulról előhúzott egy félig tele üveget, és összevont szemöldökkel nagyokat kortyolt belőle. A nagy kőnek támaszkodott, rágyújtott. Felváltva nyakalta a pálinkát, és szívta cigarettáját. Néha görcsös köhögés tört rá, de miután egy jókorát köpött, abbamaradt. Mikor az itóka elfogyott, az üveg szájába dugta a mutatóujját, és felülről rásújtott egy kődarabra. Pbntosan oda, ahol B. képzeletbeli feje volt. Hangot hallott