Irodalmi Szemle, 1989

1989/4 - BESZÉLŐ MÚLT - Gyönyör József: A csehszlovák állam alkotmánylevele — nemzetiségi szemmel (Első rész)

„csehszlovák” nemzet, képviselői útján. Ez a képviselet azonban csak politikai és nem jogi volt.18

E helyt kell szót ejteni arról is, hogy a Csehszlovák Köztársaság alkotmányát a német nemzeti kisebbség képviselői és a német jogi szakemberek, sőt némely csehszlovák polgári teoretikus is, „oktrojált” alkotmánynak tekintették.19 Éspedig azért, mert nem az egész állam népének a képviselete szavazta meg, bár ennek a demokratikus elvek szerint így kellett volna megtörténnie, sőt a kisebbségek védelméről szóló nemzetközi szerződés 7. cikkelye értelmében is, amelyben — mint ismeretes — Csehszlovákia kötelezte magát, hogy fajra, nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül valamennyi polgára számára biztosítja a jogi és a tényleges egyenjogúságot. Egyes csehszlovák szakemberek azonban csak azért hozták összefüggésbe az oktrojált alkotmánnyal, mert nézetük szerint a csehszlovák alkotmányt nem alkotmányozó nemzetgyűlés fogadta el, nem választott parlament, csupán egyes politikai pártok küldötteinek a testülete.

A nemzeti kisebbségek képviselői, köztük a magyarokéi, nem vettek részt sem az alkotmánylevél kidolgozásában, sem annak elfogadásában.

A „forradalmi” nemzetgyűlés nem alkotott eredeti művet. Az idegen, elsősorban a nyugati államok alkotmányainak hatása túlságosan is érezhető a Csehszlovák Köztársaság alaptörvényén. Elsősorban az osztrák decemberi alkotmányé.20

Maga az alkotmánylevél hat fejezetből, és azon belül 134 §-ból áll:

I. Általános rendelkezések (1—5. §),

II. A törvényhozó hatalom. A nemzetgyűlés és mindkét házának szervezete és hatásköre (6—54. §),

III. A kormány- és végrehajtó hatalom (55—93. §],

IV. A bírói hatalom (94—105. §),

V. A polgári jogok, szabadságjogok és kötelességek (106—127. §],

VI. A nemzeti, a vallási és a faji kisebbségek (128—134. §).

Az alkotmány szerkezeti felosztásából világosan kivehető, hogy alkotói a „montes- quieu-i hatalommegosztás” elméletéből indultak ki és az ún. természetes emberi jogokból, amelyek által az államhatalom oly formában korlátozódik, hogy a lakosságnak minden megengedett, ami nem tilos. Azt remélték, hogy az államhatalmi ágak hármas megoszlása olyan egyensúlyi helyzetet teremt majd a vezető szervek, elsősorban a köz- társasági elnök és a parlament között, amely kizárja annak lehetőségét, hogy idővel az egyik vagy a másik önkényuralomra tegyen szert Csehszlovákiában.

A hatalom hármas megoszlását „a fékek és az ellensúly” tartotta egyensúlyban.

Az alkotmány egyébként fiktív is volt. Rendelkezéseinek jelentős része nem állt összhangban a tényleges helyzettel. A külső hatások erősen mutatkoznak benne. A szerzők nem eléggé átgondoltan vettek át rendelkezéseket a nyugati államok alkotmányaiból, s ennek megvoltak a következményei.

A Csehszlovák Köztársaság alkotmánya lényegében a francia polgári parlamenti demokráciát vette alapul, méghozzá olyan időben, amikor az már magában Franciaországban is többé-kevésbé módosult. A Csehszlovák Köztársaság a valóságban olyanná vált, amelyben a politikai pártok voltak a politikai élet döntő tényezői, az alkotmány azonban ennek ellenére említést sem tesz a pártokról.

III. A társadalmi rend

A Csehszlovák Köztársaság alkotmányát s annak egyes részeit is csak akkor tudjuk igazán megismerni, ha legalább egész röviden átfogó képet alkotunk róla az alkotmánylevél egyes cikkelyei segítségével.

Az alkotmánylevél változatlanul a kapitalista társadalmi rendből indul ki. Tulajdonképpen ennek a sérthetetlensége és lényegében a megváltoztathatatlansága alkotja az egész alkotmány alapját. Természetesen a csehszlovák alkotmány nem fedte fel a burzsoázia osztálytartalmát. Tartalmaz haladó rendelkezéseket is, amelyek az egész lakosság hasznára váltak, beleértve a munkásosztályt is. Viszont valamennyi rendelkezése a polgárság osztályhatalmának megtartását és megszilárdítását szolgálta, attól függetlenül, hogy melyik politikai párt vagy koalíció alkotta a kormányt. Politikai képviselői, továbbá a kormánykoalíció és az ún. ellenzéki pártok a „forradalmi” nemzetgyűlésben közösen alakították ki az alaptörvény tartalmát. Ismeretes, hogy abban az időben