Irodalmi Szemle, 1989
1989/4 - LÁTÓHATÁR - Ivan Cankar: Šimen Sirotnik története
Ivan Cankar Šimen Sirotnik története i ( Részletek) A történet, melyet el akarok mondani, akkortájt kezdődött, mikor Símen betöltötte ötvenedik életévét. Városon valahogy hamarabb öregszik az ember, nem úgy, mint faluhelyen: harmincon túl a háta meggörnyed, arca beesik — magam is így jártam. A város fekete pora felissza az ember vérét, akár a vizet. Mondom, ötvenéves ha lehetett Šimen, s máris reszketeg öregember volt. Kovácsnak tanult annak idején, aztán elszegődött egy gazdához, s szolgálta harminc hosszú éven át; harminc évig tapodta a földet ugyanannál az üllőnél, meg is süllyedt vagy egy arasznyit alatta. Hogy leszolgálta a harminc esztendőt, ereje elhagyta, karja nem bírta már a súlyos kalapácsot. Azt mondja erre neki a gazda: — Hűséges szolgám voltál, Šimen, harminc hosszú éven át. Most, hogy erőd elhagyott, tedd le szépen a kalapácsot és eredj isten hírével, amerre látsz! így szólott a gazda, mivelhogy ez a munkásember sorsa: ifjúságod borát mással itatod, az öregség ürömpoharát meg magad üríted ki. Šimen nem zúgolódott, se isten, se ember ellen. — Hazamegyek — mondta magában —, lefekszem, aztán majd eljön értem a halál. Ügy is tett, de a halál csak nem jött. Éhes volt, fáradt és beteg. Gondolt egy merészet: — Annyit mondták már, hogy van igazság a földön, gyerünk hát, keressük meg, hol s merre van, s miféle! — Előállítottam a szerencsétlent! — jelentette a pandúr. — Milyen szerencsétlent, te? — kérdezte megütközve a bíró, s rosszat sejtő, ellenséges tekintettel mérte mégig Šiment. — A hűvösfalvit! — magyarázta a pandúr. — A hatóságok küldték ránk ezt itt, hogy a mi kenyerünket egye öreg napjaira, mert az irataiban úgymond az áll, Naposfalván született; igen ám, de kiderült, hogy nem is ott született, hanem Hűvösfalván, így hát bíró uram megparancsolta, vezessem ide, bízzam a kegyelmetek gondjaira! — Ugyan hogy volna ez hűvösfalvi! — hördült fel a bíró. — Sose láttam, a nevét sem tudom, azt se, ki fia, borja. Vezesd csak szépen vissza, ahonnan hoztad, ég veled! De a pandúr nem hagyta annyiban, mondta tovább a magáét: — Mert tudniillik az úgy történt, hogy hajdan a Naposfalvához tartozó ki- lencvenkllences számú házban született, annak viszont ma már csak a romjai vannak meg, s a legutóbbi határrendezés folytán azok is hűvösfalvi területen
