Irodalmi Szemle, 1989
1989/3 - LÁTÓHATÁR - Marin Sorescu: A varázsbot (Beszélgetés Jorge Luis Borges-zel)
Marin Sorescu A varázsbot Beszélgetés Jorge Luis Borges-zel Egy ember, akit, úgy tűnik, elmaradhatatlan társként, egy sétabot vezet, mintha látna. Végigszemlélte a fél világot, és elmesélte neki a látottakat. Mit fél világ: háromnegyed, ötnegyed, mert átvizsgálta neki az ég fényudvarát is! Nyolcvan- négy évét meghazudtolva magas és egyenes, mindig elegáns, nyakkendős, mintha elit fogadásra állna mindig készen... Borges utazik. Ez a világ, ha nem is éppen fogadás — előadás-sorozat. Kinyitsz egy ajtót és varázslatba lépsz; elhagysz egy utcasarkot vagy egy kontinenst, és más ember vagy. Misztikus nyelvre fordítva azt mondhatnám: az örök ifjúság megrögzött keresője, aki ki-be jár a Siralom Völgyébe, a fantasztikumot fárasztván és a realitást szédítvén. Elsősorban a kanyargós, nehezen megközelíthető ösvények, amelyeken mágusok, próféták, költők, filozófusok tapogatóztak boldog pillanataikban, ösztökélték érdekes módon lépteit. „Nagypolgári” szalonöltözete tulajdonképpen csapda — semlegessége megőrzésének egyik módja, hogy szabad bejárása legyen a legfantasztikusabb zugokba is; mint a ráció, a fürkésző szellem valósággal és mágiával töltött titkok és történések szomszédságába akkreditált nagykövete. Törékeny, de ugyanakkor acélos lényét barangolásai során átitatja az őt körülvevő világ: tájak, események, emberek, figurák, arcok. A valóság vásznai, amelyek beborítják előidézve, érintésre az érzékek egyfajta extázisát. Láttam többször is csodálkozó gyermekmosolyától fénylő arcát. Szomorú ember lehet, bár körülötte ott dereng valami boldogság, mint fénygyűrű, melyet csodálatos gondolkodása teremt naponta, s amely az unalom űzője is. — Nézzétek Borgest! Az ott, annál az asztalnál nem Borges? — kérdezem asztaltársaimtól, akikkel együtt reggelizem. — De igen. Ma reggel érkezett Olaszországból. Valóban ő az. Maria Kodama előzékeny és meleg társaságát élvezi. A terem végében ülnek, elszigetelten, egy asztalnál. Minden nagy Költészeti Fesztivál tiszteletbeli meghívottja, neve a résztvevők listáján mintha a szervezők fantáziája vagy trükkje lenne avégett, hogy más személyiségeket is odacsalogassanak. És amikor Borges megjelenik, váratlanul, a költők a szemüket dörzsölik, és nem hisznek neki. Sorescu: Hogy aludt, Borges úr? Lehet-e aludni Afrikában? Felemeli tekintetét, és úgy néz rám, mintha látna. Reggel van. Marrakech a Szahara sárga fényét küldi a szállodai szobába — homokkristályok által sokszorosított és pamacsukkal ablakunkig érő magas pálmák megszűrte napfelkeltét. Borges: Azt álmodtam, hogy egy Buenos Aires-i szállodában vagyok, a város déli részén. És amikor felébredtem, a müezzint hallottam. Tudja, mit mond? S: „Egy az Isten, és Mohamed az ő prófétája.” B: Igen, ezt hallottam. És rádöbbentem, hogy nem vagyok Buenos Airesben. Látóhatár
