Irodalmi Szemle, 1989
1989/3 - LÁTÓHATÁR - Marin Sorescu: A varázsbot (Beszélgetés Jorge Luis Borges-zel)
Igen, jól lehet aludni Afrikában... (Tetszett neki a kérdés] Egy rezervátum van itt valahol a közelben. Nem tudja, körülbelül merre? S: Messze ... A Magas Atlaszon... néhány száz kilométernyire. B: Azt hittem, itt a közelben. Azzal a gondolattal aludtam el, hogy ordításokat fogok hallani... S: A kék tigrisek ordítását? A Magas Atlasz elvarázsolt köveinek csattogását? Milyennek tűnik ez a reggel? Szereti a reggeleket? B: Igen, mert a kezdet illúzióját sugallják. Az az érzésed, hogy újrakezdődik valami. De ez hamis. S: De jól is esik, ha megcsalatunk ilyenformán... B: Valóban, létezik részünkről valami cinkosság ebben a káprázatban. A kávé elfogyasztása után már egészen jól érzem magam. S: Azt hiszem, hogy az interjú egy furcsa állat, amely talán szerepelhetne az ön fantasztikus állatokról szóló könyvében. Behemótféleség, két különböző szörny keveréke, félig látható, félig nem. Válaszra támaszkodik és hátán hordja a kérdést. Szeretném, ha a mi fenevadunk inkább válasz lenne. Végzetszerű lesz immár az, hogy vissza-visszatérek a művészetére. Elfogadja? B: Igen. S: Nem jöttem előre megszerkesztett kérdésekkel. Tegnap, amikor együtt ereszkedtünk alá a szálloda alagsorába, ahol a nagy előadóterem van, hallottam, hogy hangosan számolja a lépcsőfokokat. Több sorozat lépcsőfok volt, mint elbeszéléseiben. Számolgatta a fokokat és minden forduló után más nyelven folytatta. Tudja szórakoztatni önmagát. Ügy ereszkedett le, mint egy olyan misztériumba, amelyet már ismer. Sosem unatkozik? Megfordult a fejemben, hogy a labirintusokról kérdezzem. A labirintus kényszerképzete olyan igazán Borgesnek való téma. Egyébként mindenki felteszi ezt a kérdést önnek. B: Krétáról jövök. Doktor Honoris Causának választottak. Ahelyett, hogy segítettek volna abban, hogy jobban megértsem a krétai labirintust, doktor honoris causát csináltak belőlem. A labirintusban. (Kacag) A labirintus rögeszméje régi. Mert öröktől elveszettnek érzem magam. Az elveszettségnek ez az érzése a labirintus ... S: Lehet, hogy azért utazik annyit... Hogy megtalálja önmagát a világban. Elkészítette-e valaki utazásai térképét? B: Nem. S: Sajnálom, hogy nem járt Romániában. Nagyon kedvelik önt nálunk, és azt hiszem értik is. Nemrég egy nagyon tehetséges fiatal kutató, Cristina Häulicä közölt önről egy könyvet. Komoly vizsgálatnak vetette alá életművét. B: (kíváncsian) És hogy hangzik? S: Kitűnő. Strukturalista szempontból egyike a legérdekesebb tanulmányoknak, amelyeket eddig tanulmányoztam. A szerző jól ismeri az ön művészetét azért is, mert prózájának nagy részét lefordította románra. B: Küldje el nekem is a könyvet, a könyveket. Talán én is elmegyek egyszer Romániába. Most Portugáliába utazom. Talán máskor. Amikor másodszor jártam Krétán, Afrika felől nagy porfelhő jött. Maria elmondta, hogy a kék ég egyszerre sárga lett... S: Szenvedélyesen érdeklik a dolgok gyökerei, a szavak gyökerei. A labirintus talán egy kőtörzs gyökere. Azért vonzódik hozzá, mert gyökér ... B: A labirintus szó már önmagában tökély. Elmés kifejezés. Poémát szeretnék írni Thészeuszról. A labirintus egy jelenlevő valami, és mi benne vagyunk. Valaki nekünk gyártotta. A labirintus központ, és egy központban elveszettnek érzed magad — én legalábbis. De az univerzum, az nem labirintus. Káosz. A nappal, az éjszaka, a délidő, a négy évszak — mindezekből arra következte
