Irodalmi Szemle, 1989
1989/1 - Cselényi László: Aleatória, avagy a megíratlan költemény / tartomány I. rész
A hatvanas évek világirodalma jelentős lépéseket tett az irodalom új nyelvének megteremtése érdekében. Elsősorban elméleti téren. Barthes, Foucault, Derrida, Todorov, Kristeva strukturalista tanulmányai óriási hatást gyakoroltak a fiatal írókra, s kísérleteiknek immár eredményei is vannak. Csak néhány név: Denis és Maurice Roche, Jacques Roubaud, a prózában Sollers, Perec, a drámában Arrabal. Ez persze csak a francia irodalom, annak is csupán a legifjabb hada. De itt a német Heisenbüttel, az osztrák Handke, az olasz Eco és San- guinetti s egy-két, immár magyarul is olvasható latin-amerikai regény, s „Száz év magány” mindenekelőtt. 2/2/4 „Hermann Broch műve, a »Vergilius halála« — írja Steiner — olyan eszmét testesít meg, amely Mallarméig és az »Egy faun délutánjáig« nyomozható visz- sza: a nyelv segítségével megfelelő zenei struktúrát sugallni. A »regény« négy szakaszban megkomponált mű s a haldokló Vergilius utolsó 18 óráját idézi meg, Joyce-ihlette belső monológ formájában. A mű egyes szakaszainak mindegyike a kvartett négy tételének felel meg s állítólag Beethoven egy kései vonósnégyese lebegett az író szeme előtt komponálás közben.” 2/3/1 Persze hogy ismertem már korábbról is Arany balladáját, a „Zách Klárá”-t! De az nekem soha eszembe nem jutott volna, hogy az ott szereplő Cselényi nemcsak rím^sugallta, Arany-kitalálta fikció, hanem valóságos történelmi név. Ráadásul, sok minden szól emellett, a saját becses személyemmel összefüggésben lévő név. Mert például azt írja a Borovszky Samu-féle „Gömör vármegye” című monográfia: „Az Akos-nembéli Cselén fia Sándor fia János (1345—63) 1351-ben csongrádi főispán volt. Atyja, Cselénfi Sándor 1321-ben Gömör vármegye szolgabírája volt. Fia, János azután a vármegye legelső tisztét töltötte be.” 2/3/2 1972 Napló? Tulajdonképpen napló. Jegyzetfüzet? Az is. De nemcsak az. Egy könyvet kellene írni ezzel a címmel: Közérzet. Nem drámát kiagyalni, nem történetet elmesélni. Egyszerűen közérzetet rögzíteni. Van-e ilyesmi? Létezik-e ilyesmi? Az ember olvas. Az ember levelezik. Az ember él. Az ember szeret. Az ember gondolkodik. S mindez a semmibe vész. Lehet-e rögzíteni a létezést? Amióta ember ír a földön, ez a legfőbb problémája. 2/3/3 Így történt, hogy Párizsba indulván, Nagy Lászlótól kértem tanácsot, kihe2 fordulhatnék a messzi idegenben. Tőle kaptam meg aztán a Magyar Műhely címét, így kerültem Nagy László ajánlásával kapcsolatba a Műhelyesekkel. Ha meggondolom, hogy mindez ma már irodalomtörténet, hogy Nagy László immár olyan legendája és halhatatlanja a magyar költészetnek, mint Petőfi, Ady és József Attila, akkor elkezdek magam is kételkedni önmagamban: vajon valóban igaz mindaz, amit itt állítok, vajon valóban megtörtént, nemcsak álmodtam s nemcsak dicsekszem, Háry Jánosként, mindezzel? 2/2/3 1975
