Irodalmi Szemle, 1989

1989/1 - Cselényi László: Aleatória, avagy a megíratlan költemény / tartomány I. rész

A modern költészet egyik legnehezebb verse, Eliot műve is a „Négy kvartett” címet viseli s a bevallott Bartók-vonósnégyesek ihletése mellett alkalmasint szintén a Beethoven-kvartettekre vezethető vissza. Tény és való: semmi értelme úgy olvasni az Eliot-verseket, ahogy mifelénk verset olvasni szokás. Unalomból, szórakozásként, elandalításképpen. Eliot megköveteli a figyelmet. S a műveltséget. Azt, hogy amikor idéz, mondjuk Baudelaire-t, Dantét, vagy Hérakleitoszt, ne kelljen szüntelenül az olvasó szájába rágni, hogy voltaképpen miről is van sző.

2/4/1

Nem hiszem, hogy csupán a túlfűtött fantázia számlájára írandó, ha azt képzelem, hogy ez a tizennegyedik századi Cselénfi Sándor valami módon ugyancsak az őseim közé tartozik, hiszen elég ritka név a Cselényi ahhoz, hogy föltételezzük, egy vármegyén belül kettő is legyen belőlük. Azért említem mindezt, hogy érzékeltessem: azért az a távolság, amely Párizs és Gömör között feszül, talán mégsem olyan áthidalhatatlan, mint amilyennek látszik. Magam is elhittem, hogy semmi nem eshet messzebb Párizstól Európában, mint Gömör.

2/4/2

1972

Közérzetet rögzíteni. Milyen az ember közérzete? Rossz. Az egzisztencialisták szerint. Jó. A szocialista realisták szerint. De hát így egyik sem igaz. Az ember közérzete jó is meg rossz is. Hol jó, hol rossz. Akár az élet. Egyszer rossz, másszor jó. Vagy egyszerre mind a kettő.

Naplót írni? Tíz éve szeretnék, soha nem sikerült. Jó, ne legyen napló. írjak közérzetet. Kezdem holnap, január elsején!

2/4/3

Hangsúlyozom, itt csak azokról beszélek, akik az új irodalmi nyelvet próbálgatják. A mai magyar irodalomból is ezek érdekelnek leginkább. Erdély Miklós, Tandori Dezső, Oravecz Imre, Tolnai Ottó, Domonkos István, Szilágyi Domokos, Esterházy Péter, Szűcs Géza, hogy csak néhány névvel jelöljem a vonulatot a magyar diaszpóra legkülönbözőbb vidékeiről. S ugyanez a helyzet az elődöket illetően is. Kassák és Füst Milán, Hamvas Béla és Szentkuthy Miklós, Határ Győző és Weöres Sándor. A világirodalomból a már említetteken túl Proust és Kafka, Musil és Rilke, Faulkner és Beckett, Claude Simon és Gombrowicz.

2/4/4

Steiner szerint: „Ö az [mármint a költő), aki megőrzi és megsokszorozza a beszéd életerejét. Általa tartják meg csengésüket a régi szavak, emelkednek ki az újak az egyedi tudat természetes sötétjéből a közös világosságba. A költő veszedelmesen hasonlóvá válik az istenekhez... Mindenképpen tény azonban, hogy a nyelvnek megvannak a maga határai, hogy a kifejezés három módjával szomszédos — a fénnyel, a zenével és a csönddel —, s ez a transzcendens jelenlét bizonyítéka a világ szövedékében.” Mert „Ahol a költő szava elhallgat, ott hatalmas fény gyűl ki”, hisz „van egy hagyomány, amely a fényre bukkan rá a nyelv határán [lásd Dante Paradicsomát!). Egy másik, nem kevésbé ősi és nem kisebb hatású a költészetben és a poétikában a zenét találja ott”.

2/3/4