Irodalmi Szemle, 1989
1989/2 - HOLNAP - Juhász R. József: Visítva térden (vers)
Juhász R. József Visítva térden lábamat könyökömig koptattad légy irgalmas Desdemona versbe szedlek baROCCÖs kézmozdulattal mit tőled lestem el amint megannyi szerelemórán raktad helyre az igéket hogy este pihenhess ... bennem örökké írógépek zakatolnak meg verslábak rugdosnak és íme a nagy kegy álmaimban rímeket látok jambikus fogakkal két koporsó közül türemkedő anapesztusokat csak téged védelek a magam kenyerén amúgy magam és maradnék magam s a magány hé őrzőangyalom ha muszáj a magány nem semmi kicsavart végtag ahogy visítva térden ... tartalmat vonszolva vagy annak hiányát nyelveden botladozik ki az igazság hogy hanyattbukfencet mímelve mellbevágjon na és az uszály ha nem semminek látnám kitépném véredből ahogy rossz szokást kell az idomárból és messzire vonszolva napkeletnek vezércsillagot zsákmányolva az úton mely hamis célok és álnadrágok közt bizton vezetne az elmúlásba elégetném mert az uszály nem más mint homokóra a pergés fordítás a kivárhatatlan és elpusztíthatatlan mosolygás zene ahogy visítva térden ... megérinted lágy és puha megízleled maga a pokol melyből előbugyog akkor kinyitod szemed és semminek látod a holdat kétládányi írógépszalag tekeredik agyad előtt majonézes patkányfarkak az utolsó tangó ritmusában ez az amitől az apokalipszis számodra gyerekjáték marad a felszentelt hitvesi ágy puszta dekoráció a kenyér küzdelmes életben maradás te magad pedig valami homályos feltámadás
