Irodalmi Szemle, 1989
1989/10 - HOLNAP - Hizsnyai Zoltán: A Tsúszó-életmű kritikai szintézise a megjelentetett méltatások tükrében
Tanulmányunknak azonban nem célja a műelemzés. A fönti részleteket inkább az esztétikai vizsgálódások ösztönzésére tartottuk érdemesnek felidézni, mintegy kedvcsinálóként. Fönti érveink, úgy véljük, eléggé meggyőzőek voltak ahhoz, hogy a Ravasz József által képviselt álláspontot meghaladottnak és megalapozatlannak nyilvánítsuk. Itt hívom fel a figyelmet arra is, hogy további munkánkat igyekezzünk Zalabai Zsigmond (a Holnap 1988/4. számában megjelent9) szellemes számonkérésének szellemében végezni. Bízunk abban, hogy jelen írásunk elmélyült kutatómunkára alapozott megállapításai — legalábbis részben — már kielégítik a jónevű filosz Tsúszó-kutatással kapcsolatos, jogos elvárásait. Ebbe vetett hitünket jottányit sem gyengíti az a véleményünk, miszerint — Zalabai Zsigmond észrevételével ellentétben — Tőzsér Árpád Gömörország című esszéjére, valamint Dobos László Bodrogköz, szülőanyám című vallomására, Duba Gyula Vajúdó parasztvilágára, Cselényi László árvízi riportjára, Gál Sándor Mesét mondok, valóságot című írására, de még magának Zalabainak maga által is említett két faluszociográfiájára sem volt semmilyen hatással Tsúszó életművének fővonulata. Ha föllelhető is némi kapcsolódás az említett művek s a Tsúszó-életmű között, a hatás Tsúszó korai korszakának a hatása, melyben a már fent említett Vasvella állt a kapufélfába című verse is keletkezett. Mint tudjuk, kamaszosan romantikus szemléletét Tsúszó korán meghaladta és megtagadta, ezért korszakának esetleges későbbi irodalmi hatásaival méltányosabbnak tartjuk nem foglalkozni. Grendel Lajos Tsúszó-plagizációjára sincs semmilyen bizonyítékunk, bár az kétségtelen, hogy Grendel történelemfelfogása rokon Tsúszó második korszakának Tóth Ká- roly-i summázatával: „Csak a bizonytalanság bizonyos.” Tudomásunk szerint Grendel elkötelezett kutatója a kor diszkriminált irodalmának — a Tsúszó-kortárs Páll Imréről is szépen megemlékezik egyik írásában10 —, így nem tartjuk kizártnak, hogy Tsúszó „hatása (...) Grendel Lajos prózájában erősen érezhető” — ahogy azt Hodossy Gyula idézi a Csehszlovákiai magyar irodalmi lexikonból. Zalabai Zsigmond írásainak a kutatómunka alaposságára vonatkozó részeivel tehát messzemenően egyetértünk, nem úgy azon útmutatásaival, miszerint Tsúszó írói-emberi karakterét „próféták, váteszek, prédikátorok, néptribunok, erkölcscsőszök” s ezekhez hasonló „felelős, komoly férfiak” jelleme szerint kellene elképzelnünk. Állásfoglalásunk alátámasztásra hadd álljon itt egy Tsúszó-idézet: „Félek azoktól az emberektől, akik valamely kétes vezérszerepet vállalva, irodalmári álruhában járva a nép között igazságot osztogatnak, s majd ha eljön az ideje, vélt igazságuk győzelme érdekében véres csatákba vezetik népünket. Örültek vagy cinikus gyilkosok, de semmi esetre sem irodalmárok. A művészet az önkifejezés keresésének megszállottja; elsősorban a maga, s csak közvetetten a társadalom bajainak bírálója és orvoslója. Nem tud annyival többet az élet mibenlétéről, hogy olyan felelősséget vegyen a vállára, amilyen felelősséget akár egyetlen élet kioltása vagy megváltoztatása jelent. A művész a nép önjelölt szószólóinak örökös ellenzéke, az a valaki, aki a saját szellemiségén és életérzésén keresztül a közhangulat s a koreszme formába foglalója, s így — közvetve — a politikai cél és a valós társadalmi szükségletek mindenkori szembesítője.”11 A fönti eszmefuttatáshoz szorosan kapcsolódik a Farnbauer Gábor által közreadott töredék, mely Tsúszó egy szabadkőműves páholyban felolvasott székfoglalójának12 rövid részlete. Tsúszó így definiálja írásának tárgyát, a Maffiát: „A Társadalom mozgásában az a tényező a Maffia, amelynek nincs (elveszett, vagy nem is volt) kapcsolata a Min- denséggel, olyan erő tehát, amelynek horizontja a Társadalom maga.” Gondolatmenetének fonala a következőképpen foglalható össze. A fenomenológiai értelemben vett Min- denséget két alkotóelemre bonthatjuk: a Természetre és a Társadalomra. A Társadalom léte a Természetbe való aktív beavatkozásának kövtkezménye. Az emberben megvan az örök megújulás lehetősége. A Maffia a Társadalom közegén bévüli létezési formákat jelenti. A Maffia tehát nem érintkezik a Természettel. A maffiózus halhatalanság tehát élősködés a Társadalom önfenntartó tevékenységén. Ez a parazita halhatatlanság a valódi halhatatlanságot sarcolja. A Maffia átvitt értelemben, metaforikusán jelenthet távlatukat, értelmüket vesztett egyéni motivációkat; csoportérdekeket, társadalmi eszméket és ideológiákat is.13 Tsúszó ezen két írásának tükrében egyet kell értenünk Farnbauer Gábor kommentárjával, miszerint „a Kétség (...) hiánya elkerülhetetlenül maffiózussá teszi a lelket”,