Irodalmi Szemle, 1989
1989/10 - HOLNAP - Hizsnyai Zoltán: A Tsúszó-életmű kritikai szintézise a megjelentetett méltatások tükrében
gája az Ederden született gyermekek névsorába, kihasználva a széles sorközöket, emlékezetből Losonc város szülötteit is beírta. Ez lehet a magyarázata annak, hogy az ederdi anyakönyvbe, visszamenőleg, a Cs betűs Csúszó is belekerülhetett. Pócs Péter később átragasztotta a vignettát, és Losoncot tüntette fel rajta. A történetből az is kiderül, hogy a névrokonok azonos születésű dátumára vonatkozólag nincs komoly bizonyítékunk, s ha mégis igaz lenne a véletlen egyezés, ez magyarázata lehetne annak, hogy Tsúszó és Csúszó miért lettek mindketten költők. Ebben az esetben ugyanis nem hagyhatnánk figyelmen kívül, hogy ugyanazon csillagzat alatt születtek.) Tsúszó Sándor születési helye ma már tehát nem képezheti fontolgatás tárgyát. Arra vonatkozólag pedig, hogy paraszti származású volt, szerepeljen itt egy fényes bizonyíték, melyet maga Tsúszó szolgáltat Ravasznak s mindazoknak, akik családfájában kételkednének. íme, Vasvella állt a kapufélfába7 című korai versének ide vonatkozó passzusa: „Ganéjhordáskor vajúdott világra jó anyám, azóta is kedvvel csüggök a friss trágya szagán. Hiába versz, s hiába szorul torkomhoz ravasz, nem titkolom, kimondom bátran, az vagyok: paraszt!" Az érlelődő költő tétova-szép soraiból láthatjuk, milyen erővel, milyen ellenkezést nem tűrő hangon tör ki paraszti származásának vállalása. Mivel egy kora kamaszkorában írott versről van szó, őszinteségéhez s tartalmának valódiságához kétség sem férhet. És most vizsgáljuk meg a Ravasz által bemutatott verseket, valamint a József Attilához írott levél keletkezéstörténetét. A Tsúszó Sándor körüli éles viták pergőtüzében vált egyértelművé, amit cikkének megírásakor Ravasz még nem sejthetett: az, amit ő Tsúszó önéletrajzi ihletésű lírájának vél, valójában nem más, mint Cimbalommuzsika8 című verses drámájának néhány részlete. Ez a mű a korabeli cigányromantika paródiájaként íródott, s így szándékában nem más, mint a valóságtól az olcsó szórakoztatás kiszínezett kulisszái közé távolított cigányélet álírói dramaturgiájának pellengérre állítása. A József Attilához intézett levél pedig azért nem került soha kézbesítésre, mert meg sem íródott, illetve a levél — mely József Attilát a verses dráma jellemző részleteivel kívánta megismertetni — prózában maradt versvázlatok s meg nem verselt versbetétek fragmentumainál nem több. Úgy látszik — mint az a hosszú lírai művek írásánál bevett szokás —, mielőtt nagyszabású groteszk verses drámáját rímekbe szedte volna, Tsúszó előbb egy áttekinthetőbb, prózai változatot készített. Mivel azonban — nem tudjuk, mi gátolta ebben — a dráma megírásával adós maradt, s az elküldésre szánt versrészletek nem készültek el, azokat nem is postázhatta. Ez hát a magyarázat! És még egy észrevétel. Rendkívül csodálkozunk azon, hogy Ravasz — amíg a kevésbé csiszolt részletek egész sorát érdemesnek tartja felidézni — az olyan briliáns költői bravúrokat, mint a következő, figyelmen kívül hagyja: ,,A takaros purdé muskátlis ablakán kopogtat a csávó, cilinder a fején, az ablakpárkányra kikönyököl a jány, két rajkója ott csüng keble meleg tején.” Nem is beszélve erről a tragikusan sötét tónusú töredékről: „Ki muzsikál olyan meghatóan, hogy a ponty is könnyezik a tóban,-/sírnak-rínak az ülőn a tyúkok, mikor óvatosan közibéjük nyúlok. Roma prímás húzza bánatában, hét országra szóló siralmában, ropog belé a nyoszolya fája, ahogyan a bélen vonóját nyiszálja. Elrebbennek kezemtől a tyúkok ... Könnyeimtől majd hogy meg nem fúlok ...”
