Irodalmi Szemle, 1989
1989/10 - Bereck József: Csak egy szó (elbeszélés)
Szíven ütött a közlése, de az agyam valami ostoba (netán természetes?) pánikban a képmutatóan hangsúlyozott anyucizását kifogásolta, amiből, lám, az ifjúság racionalitása két betűt máris kispórolt. Minden feleslegesnek tűnő mozdulatot, gesztust, érzést kispórolnak ezek az életükből! — pürölt megzavarodott agyam immár nemzedéki kárhoztatással. Egy szempillantás alatt szétáradt bennem, minden egyes tagomban, az önsajnálat bénítóan meleg hulláma. Mert mi mást is sajnálok-siratok minden fenyegetettségben, elhullásban, bajban?! S csak most, ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy nem mástól, mint saját ifjúságomtól — ahogy fellergzős önvallomásokban írni szokás: „káprázatos ifjúi éveimtől” — szakadtain el végérvényesen, visszavonhatatlanul, amikor alig egy éve a fővárosba is eljött utánam alapiskolás osztálytársnőnk, Anci — innen hát az ösztönös berzenkedésem Nika újkeletű anyabecéző szóalakja iránt! — halálhíre. A kertaljai Végh Józsi bácsiék Annája volt az az Anci, aki a másik nem iránti érdeklődésünk első és mindenható, mindig kéznél lévő és örökké kívánatos, addig sosem tapasztalt lelki és testi kellem és persze a féltékenység perzselő érzésével is megismertető, gusztusos kis alanya volt iskolába járásunk és ifjúkorunk éveinek. Aminek immár végérvényesen befellegzett! Az ifjú-ság határai az érzések csapásain, különféle rai nrriák útján éppenséggel jól kitolhatok manapság — mily sok rá a (csalóka?) pú’.da —, de nincs nagyobb kudarc, mint arra gondolni, hogy Anciban már akkor, ott készülődött a szörnyű, kar- fiolos burjánzás. Akárha sugarasan egymásba scdródó hars levelek oltalmában ... Azokban az édes ujjakban, mézesen nedvez.i szájban, nyurga combokban, fél ábrányi mellekben ... Sz. Feri, a nemzedéktárs költő nemrégi halála már csak szentesítette: Óh, jaj! Immár minden megeshet velünk! Hol a régi hév, szertelenség, szemérem és félénkség? Hol az a merész absztrahálási hajlam, az elemi irtózás a félmegoldásoktól? Hol a borúlátásra való alkalmatlanság megejtő bája kívülről szemlélve, megbízható vértezete belülről nézvést? D. Pistáról, a szeretetszomjas ft.1 barátról azt hozta a lesújtó hír, hogy egyszerűen agyonverték ... Húznak, húznak bennünket maguk után a halottaink, mindegyik sziklaként zuhan az emlékezetünkbe, megemeli a merülési vonalunkat. Végül már teljesen a víz színén sodródunk, a létezés szintjén, és az élőknek csak annyi tekintetet és szót juttatunk, hogy elhiggyék: még itt vagyunk, ezen a világon ... Nika szavait bizonytalanná s ebből eredően magyarázkodóvá tette néhány másodperces döbbent hallgatásom. „Nehogy azt hidd, anci sugallta az egészet! Még elesettségében sem roggyant össze annyira, hogy ilyet tegyen. Hiszen tudhatod, a Görcsök híres büszkesége...” A hangjából kitetszett, hogy erről sok újat mesélhetne még nekem is, aki megtapasztaltam ugyan, ám hét évvel ezelőtt kivontam magamat e perzselő büszkeség sugárköréből. „Ja! Az igazgatója nagy kegyesen hónapokra bedugta volna a karcsai utókezelőbe. Nem mondom, szép hely az ott, de el tudnád képzelni ancit abban az orvosságszagú, későklasszicista hodályban, amikor még a bórvíz szagától is elhányja magát? Egyszerű elfekvő az a protekciósoknak. Hiába a szép környezet, az évszázados angolpark. Rehabilitáció nuku, remény, jövő úgyszintén... Hiszen gondolhatod ... Az igazi szeretetből kiesett öregek és szerencsétlenek várják ott az út végét.. Anyjáéra ütő érdes hangjába lágy hangtónusok keveredtek, éreztem, milyen gondot okoz neki az, hogy közeledésével az érzelmi zsarolásnak még a látszatát is elkerülje. Már majdnem megszólaltam, a gyanakvás ösztöne azonban előrelátó. „Tudod, a suli miatt egy kicsit magam is kiestem az otthoni tempóból, bár az is lehet, hogy ezt csupán gondolom. Amikor csak tehettem, eddig is hazajöttem, ezentúl sem lesz másképp, de ... egyszerűen nem tudnám elviselni, hogy ebbe a ... hogy is mondjam ... bizalmas, egyszóval: csak ránk tartozó dologban valaki más, idegen vagy ilyesmi avatkozzék. Talán szamárság, hogy éppen neked magyarázom mindezt... Különben, miért ne? Végtére is vér vagyok a vé
