Irodalmi Szemle, 1989
1989/10 - Kulcsár Ferenc: A nyomda ördöge
Kiveri a bolhát. Adja a tankot. Bátraké a szerecsendió. Hurokban született. Jó hájon tapogat. Vastagon fog a cenzúrája. Hány hét a világosság? Hol van már a tavalyi jó? Mikor a jő hírt akasztják! Az adó pénz. Imába száll a bátorsága. A kakán is csomót keres. Hiányzik egy gyereke. Egy lengyelt nyomnak. Közös nemzőre jutottak. Elvében él a nemzet. Nyelvében él a nemzett. Fokhagymáról beszél vele. Piszkosan ül a nyeregben. Olajat önt a szűzre. Olcsó és nem zár. Ogy kell, mint az oltárra a feszültség. Ügy ordít, mintha ölelnék. Tálcát tör fölötte. A látszat néha csel. Leszre nem ad a Sidó sem. Elsózza a nyaklevest. Vak tyúk is talál szemetet. Annak már látták! Tudja, mitől hízik. A disznó! Jómadár az, aki más fészkébe tojik. A magyar ember hallgat, mikor viszik. Betelt a mértéktartás. Mózesre tanítják. Munka után édes a pihegés. Lopja a lapot. Jobb lapokat látott. Ügy megijedt, hogy a nemét is elfelejtette. Minden követet megmozgat. A könny a legjobb barát. Az egyik tizenkilenc,a másik híján a húsnak. Nyögi az igét. Az izgágák álmát alussza. Egész nap a tőkét akarja. Tetűkön ül. A türelem Rózsát terem. Aki közelebb ül a szűzhöz, jobban melegszik. Megrakja a tűzoltót. Kikapja az útlevelet — a kezéből. Az utolsókat rúgja — a fenekébe. Üstökön ragadja a szerencsétlent. Sűrűn nézett a pohárnok fenekére. Tapogatja, mint vak a Hajnalkát.
