Irodalmi Szemle, 1989
1989/9 - HOLNAP - Hajdú István: A diktátor (elbeszélés)
Hajdú István A diktátor (avagy egy film záróképének születése) A diktátor fellépett az emelvényre, és elbizonytalanodott. Szövege már elfogyott, mozdulatlansággal vagy némán gesztikulálva folytathatja. Fogalma sem volt róla, mit tegyen. Még egy kicsit kivárok, aztán — stop! Élvezem az emberek bizonytalanságát. Gyengeségükre vall, és ez nekem megfelel. — Stop! — kiáltok. — Ember, úgy állsz ott, mint köbálvány a Húsvét-szigete- ken! Pardon, most jut eszembe, hogy be sem mutatkoztam. Mivel személyem nem azonos e sorok írójával, nem tudom, fontos-e ez egyáltalán. De hozzáfogtam itt-ott kegyetlennek, egocentrikusnak tűnő eszmefuttatásaim leírásához, ezért becsületbeli dolognak tartom megnevezni magam. Ha teljes nevemen nem is, de okos dedukcióval és egy kis fantáziával rá lehet jönni, ki is vagyok voltaképpen. Tehát maradjunk annyiban, hogy nevem kezdőbetűje S. így keressenek a filmplakátokon a rendezők sorában. Sokaknak bohóc vagyok, ámítom az embereket, filmjeimmel befolyásolom őket. Nem vagyok sem bohóc, sem variátor. A kritikusok és a nézők véleménye nem érdekel. Befolyásolni csak azt lehet, aki hagyja magát. Az igazi egyéniségek megnézik filmjeimet, és vagy tetszik, vagy nem. Ők ugyanis tudják, hogy csak kétfajta film létezik — jó és rossz. Most utolsó filmemet forgatom, A diktátort. Ügy érzem, hogy már többé nem ülök a rendezői stégre. Ez sem biztos, mint semmi az életben. Lehet, hogy még egy csomó filmet csinálok. Ez a szegény, nagy darab Diktátor úgy mered rám, mintha érthetetlen, ésszel fel nem fogható dolgot látna. — Szünet — jelentem ki —, egy óra múlva találkozunk. — Gyere B., megyünk kajálni — veregetem meg az operatőröm vállát. A filmhez nem használok forgatókönyvet. A szituációk: pillanatnyi érzések, asszociációk és emóciók összessége. Ezért becsülöm meg nagyon B.-t. Ö az én szemem és barátom. Azt látja, amit én csak elképzelni tudok. Hálistennek, sokszor nem tudja, mit gondolok, igy parázsló viták közben megtudom véleményét. Egyedül neki hiszek. — Mondd, mit akarsz csinálni a Diktátorral a végén? — kérdezi nagyokat nyelve ebédjéből. — Nem tudom, most fogom eldönteni ebéd közben. — Most, csak úgy natúr? — Csak úgy, natúrszelet, gyorsan, de biztosan. — Ebből baj lesz. — Nem érdekel, te csak jöjj és láss. — Megpróbálom. ,
