Irodalmi Szemle, 1989
1989/1 - Ardamica Ferenc: A házszám (elbeszélés)
imádkozott ateista létére. Ügy látszik, isten határozottan kedveli az ateistákat, mert meghallgatásra talált. „Télen? Mi van télen?”, kérdezte a nőt. „Semmi. Mi volna? Kiszántják az utat, felszórják salakkal. Az élet megy tovább.” Ök is mentek. Hat kilométert az óriásfenyők között. A kaptatón. Végig egyessel. Azután egy kilométert még a poros úton. Kettessel. Végül a fenyveserdő kinyílt, kilöte őket magából a hegytetőre. Megérkeztek. „Öh, be szép!”, kiáltották egyszerre a gyerekek az elszórtan felépített faházak láttán. A legszívesebben bokán rúgta volna őket. Arra gondolt, vajon hány ezerrel drágítja meg a házikót ez a felkiáltásuk. Ötezerrel drágította meg! De az egészséges gerendákból ácsolt faházikó még így sem került többe, mint kétszeri tizennégy napos magyarországi nyaralás négyüknek. Gyanúsan olcsó volt. Gyanúval szemlélték az elhagyott hajdani parasztportát. Húsz árat tett ki az egész telek. A házban két szoba, konyha, előszoba volt. A fél ház alatt pince ... Az istállóból, pajtából, nyári konyhából és fáskamrából álló új mellék- épületet téglából húzták fel. Oda a villanyt is bevezették. Két almafa magasodott az udvaron, egy öreg és egy fiatal. A kertet krumplival ültették be. A kerítések szemmel láthatóan diiledeztek. „Tetszik?”, kérdezte a nő, és hangosan lihegett izgalmában. „Hát... Egyedülállóra számítottunk ... Ez meg egy utcácskában van . . . hat szomszéddal körülvéve ... S közvetlenül mellette a legközelebbi szomszéd trágyadombja ...”, válaszolta az asszony. „Nem lehet beállni az udvarra az autóval”, jegyezte meg, hogy ő is mondjon valamit. A gyerekek a padláson dübörögtek. „A panelházban nincs padlás”, kért elnézést a feleségem. „Nem tesz semmit!”, mondta a nő. Azután a kút felől érdeklődtek. „Kút nincs, de jöjjenek, megmutatom a forrást. Kitűnő vizű, megkóstolhatják. A szomszéd rétjén van. Igyekezzenek vele jóban lenni. Szükségük lehet rá. Az egyik fia asztalos, a másik villanyszerelő. Elvégeznek bármilyn munkát. Amilyen ezermesterek ... A trágyadombbal meg ne törődjenek. Hatvan ház található a településen, és mindegyik mellett van trágyadomb. Itt magángazdálkodás folyik, nincs szövetkezet... A kertet maguknak is trágyázni kell!” Odaértek a közeli forráshoz. Gyönyörű pisztráng úszkált benne. Ez új, mondhatni szokatlan volt. Zavartan kóstolták meg a forrás vizét. El kellett ismerniük, hogy kitűnő ízű. „Miért van benne halacska?”, kérdezték a gyerekek. „Hogy elkapja a legyeket, ha netán beleesnek. Itt-ott azért etetni is kell... Meg aztán a pisztráng nagyon kényes. A legkisebb szennyeződés hatására azonnal elpusztul. Amíg él és fickándozik, minden rendben van, iható a forrás vize”, lihegte a nő, és a magyarázat után elindult visszafelé, a faház irányába. „Ennél maradunk”, lökte oldalba az asszonyt. „Azt a pénzt maga a kert megéri.” „Akkor a ház meg a melléképület teljesen ingyen van”, súgta az asszony. „De azért faggassuk még egy darabig. Gyanús ez az olcsóság! A trágyadombon kívül itt még valami bűzlik!” „így igaz!”, fejezte be a sugdolózást. „Tetszik?”, kérdezte meg a lihegő nő már másodszor.
